A legenda zsarolásra biztatja Gerrardékat

Vágólapra másolva!
2010.03.27. 09:45
null
Gérard Houllier, Phil Thompson és a szinte még pályakezdő Steven Gerrard (Fotó: Action Images)
Phil Thompson, a Liverpool labdarúgócsapatának egykori legendás védője és pályaedzője úgy véli, a klub két legértékesebb játékosának, Steven Gerrardnak és Fernando Torresnek távozással kellene fenyegetőznie annak érdekében, hogy kierőszakolják az amerikai tulajdonosoktól a minőségi erősítést.

Phil Thompson úgy véli, a Liverpool hamarosan búcsút mondhat két legértékesebb játékosának, az angol Steven Gerrardnak és a spanyol Fernando Torresnek, ha nem invesztál új sztárjátékosok megvásárlásába. Ám hogy ez ne következzen be, azért az említett két játékos tehetné a legtöbbet:

„Neki kellene szegezniük a költői kérdést a tulajdonosoknak, hogy ha nem erősítenek, miért akarjanak ők Liverpoolban maradni? Ha úgy tetszik, valamiféle ultimátumot kellene intézniük hozzájuk" – mondta a „vörösök" soraiban játékosként 1971 és 1983 között 477 mérkőzésen pályára lépő, a klubot később a francia Gérard Houllier pályaedzőjeként szolgáló szakember.

A ma szakkommentátorként dolgozó Thompson már korábban is azt tanácsolta a két amerikai üzletembernek, Tom Hicksnek és George Gillettnek, hogy adják el a klubot, amelyet szerinte képtelenek méltó színvonalon üzemeltetni; lám, a beígért új stadion felépítéséből sem lett semmi – hozta fel példaként.

„Fernando Torres korábban azt mondta, nem akar minden esztendőben a negyedik helyért harcolni, és én tökéletesen meg tudom őt érteni" – jelentette ki a klubot 2004-ben elhagyó Thompson, aki a közelmúltban személyes okokra hivatkozva visszautasította a lehetőséget, hogy a Liverpool nagykövete legyen; ismerői szerint máig nem emésztette meg kényszerű távozását.

A vasárnap a Sunderlandet fogadó Liverpool jelenleg hatodik a Premier League-ben, és mind szakmai, mind pénzügyi szempontból érzékenyen érintené, ha nem sikerülne az első négyben végeznie – azaz lemaradna a Bajnokok Ligája-indulásról.

Legfrissebb hírek

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
5 perce

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
23 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik