Anglia: Capello megérkezett, Terry nem beszél a karszalagról

Vágólapra másolva!
2010.02.04. 17:17
Az angol média szerint edzői karrierje egyik legnehezebb döntése vár a Londonba csütörtökön visszatérő Fabio Capellóra: megtartja-e John Terryt az angol válogatott csapatkapitányának?

A térdműtét után lábadozó Fabio Capello sántikálva érkezett meg a londoni Heathrow repülőtérre, ám így sem állt meg, hogy válaszoljon újságírói kérdésekre – azaz nem derült ki, mi az álláspontja John Terry pikáns házasságtöréséről, pontosabban arról, hogy a volt játékostársa, Wayne Bridge exbarátnőjével viszonyt folytató hátvéd maradhat-e Anglia labdarúgó-válogatottjának csapatkapitánya.

Az angolok olasz szövetségi kapitánya először segítőjével, Franco Baldinivel egyeztet, aki már megszondázta Terry klubját, a Chelsea-t az ügyben. Mint arról beszámoltunk, Carlo Ancelotti, a londoni egylet ugyancsak olasz menedzsere jelezte: a „kékeknél" továbbra is Terryé marad a kapitányi karszalag.

John Terry szóvivője útján tudatta: a híresztelésekkel ellentétben nem mondott le a csapatkapitányságról, és semmiféle nyilatkozatot nem szándékozik tenni a témában addig, amíg nem egyeztetett Capellóval.

Az angol média szerint Fabio Capello lezárja a kapitánykérdést, mielőtt elutazik Varsóba, a 2012-es Európa-bajnokság vasárnapi sorsolására.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Szoboszlai tizenegyest hibázott, a Burnley pontot csent az Anfieldről

Angol labdarúgás
2026.01.17. 17:57

FA-kupa: Semenyo két kanadai ponttal debütált, a Man. City tíz gólt hintett az Exeternek

Angol labdarúgás
2026.01.10. 17:58

Nem született gól az Arsenal és a Liverpool rangadóján

Angol labdarúgás
2026.01.08. 22:57

Kevin Keegant rákos megbetegedéssel diagnosztizálták

Angol labdarúgás
2026.01.07. 20:31

A Fulham a PL-idény egyik legszebb góljával egyenlített a 97. percben a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
2026.01.04. 18:16

Nem született gól a 2026-os esztendő első liverpooli mérkőzésén

Angol labdarúgás
2026.01.01. 20:27

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
2025.12.27. 17:56
Ezek is érdekelhetik