Bogdán: Ha lehetőséget kapok, megmutatom, mire vagyok képes

Vágólapra másolva!
2009.01.08. 15:33
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Bogdán Ádámmal 2011-ig szerződést hosszabbított csapata, a Bolton. A 21 éves kapus klubja honlapján kommentálta a szerződéshosszabbítást, elmondta, minden lehetőséget megragad, hogy a Premier League-ben mielőbb bemutatkozhasson.
Bogdán Ádám eddig csak a tartalékok között kapott játéklehetőséghet
Fotó: Imago (arcíhv)
Bogdán Ádám eddig csak a tartalékok között kapott játéklehetőséghet
Bogdán Ádám eddig csak a tartalékok között kapott játéklehetőséghet
Fotó: Imago (arcíhv)
Bogdán Ádám eddig csak a tartalékok között kapott játéklehetőséghet
„Számomra óriási dolog, hogy szerződést hosszabbított velem a csapat, és további két évig itt futballozhatok. Ez volt a célom, és hogy elértem, azt bizonyítja, jó úton járok, és hosszú távon számítanak rám a vezetők” – mondta Bogdán.

A kapus hozzátette, már fel volt rá készülve, hogy vissza kell térnie Magyarországra, amikor megtudta, továbbra is maradhat Angliában.

„A szigetországban biztosított a fejlődésem, és nem csak a pályán, hanem azon kívül is sokat tanulhatok. A legnagyobb siker persze az lenne, ha bemutatkozhatnék a Premier League-ben, de a finn Jussi Jäskäläinen és az ománi Ali Al Habsi (utóbbi Bogdánhoz hasonlóan épp a napokban hosszabbította meg szerződését) személyében van két remek kapusunk, így nem lesz egyszerű beverekednem magam a csapatba” – fogalmazott a futballista.

Bogdán elmondta, természetesen vállalja a harcot a csapatba kerülésért, és minden lehetőséget megragad, hogy bizonyítsa: helye van az angol élvonalban jelenleg 11. helyen álló gárdában.

„Ha lehetőséget kapok rá, megmutatom, mire vagyok képes” – jelentette ki a kapus.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai a világfutball egyik szupersztárja lesz, amire Puskás óta nem volt példa Magyarországon – Bogdán Ádám

Magyar válogatott
2025.09.04. 16:50

Schön Szabolcs kölcsönben az ETO FC-ben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 10:21

Schön Szabolcs az ETO FC játékosa lehet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 17:41

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
2025.08.23. 11:35

Újabb magyar játékos szerződhet az AIK-ba – sajtóhír

Légiósok
2025.08.09. 17:39

Labdarúgás: kik örökölhetik Gulácsiék kesztyűjét?

Utánpótlássport
2025.03.05. 20:46

Bogdán Ádám: Brutálisan erős mérkőzésre számítok a hollandok ellen

Magyar válogatott
2024.10.09. 11:34

A rekorddöntő 16 éves kapussal felálló Arsenal kiütötte Boltont a Ligakupában

Angol labdarúgás
2024.09.25. 22:42
Ezek is érdekelhetik