Ha Halmosi Péter klubot cserél, akkor rekordot is dönt

Vágólapra másolva!
2008.07.17. 08:36
Szerdán biztossá vált, a sikeres orvosi vizsgálatok után Halmosi Péter három plusz egy éves szerződést írt alá a Premier League-be feljutó Hull City együttesével. A klub nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyit fizettek a 18-szoros válogatott labdarúgóért (az összeg valamivel több, mint kétmillió font lehet), de az biztos, hogy a magyar futballista lett a csapat történetének legdrágább játékosa.
Halmosi az élvonalnak örülhet
Fotó: Action Image (archív)
Halmosi az élvonalnak örülhet
Halmosi az élvonalnak örülhet
Fotó: Action Image (archív)
Halmosi az élvonalnak örülhet

– Néhány hete még úgy tűnt, a következő szezonban többek között a Blackpool, a Doncaster Rovers vagy az Ipswich ellen léphet pályára, most pedig az Arsenal és a Manchester United elleni találkozóra készülhet…

– Egyelőre még más dolgokkal foglalkozom, mást kell feldolgoznom. Például azt, hogy én lettem a klub történetének legdrágább játékosa, még ha az összeget hivatalosan nem is tették közzé.

– Bár a Plymouthnál már megbirkózott hasonlóval, nem nagy nyomás ez?

– Ott is sokat vártak tőlem, de a teljesítményem talán bizonyította, jól viseltem a terhet. Most egyelőre próbálom elfogadni, hogy olyan játékosok kerültek ide, mint George Boateng, Geovanni vagy Bernard Mendy, mégis értem fizették a legtöbbet.

– Mennyiben tér el a Hull City játéka a Plymouthétól?

– A feljutás is azt bizonyítja, hogy a Hull erős csapat, de az előző szezonhoz képest jelentősen változik a keret. Az érkezőket nem a cserepadra igazolták, és Phil Brown, a csapat menedzsere azt mondta, sokkal több összjátékra épülő futballt szeretne látni a pályán.

– Paul Sturrock, a Plymouth menedzsere azt nyilatkozta, önnek valószínűleg a mostani volt az utolsó lehetősége arra, hogy az élvonalba szerződjön, és megérdemli, hogy kipróbálja magát.

– Igaza volt. Huszonkilenc éves leszek, most vagyok a legjobb korban, jó szezont zártam, jött is a lehetőség. Nagyon sokat köszönhetek a Plymouthnak, de sohasem titkoltam, hogy a Premier League-ben szeretnék futballozni. Előző csapatommal nem sikerült a feljutás, ezért a szurkolóknak meg kell érteniük, hogy az átigazolást választottam. Vladan Filipovicsnak, a menedzseremnek is nagy szerepe volt a váltásban, ő már a Plymouthba szerződésem idején is megígérte, ha jól teljesítek, hamarosan a Premiershipben találom magam.

A TELJES INTERJÚ A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATÓ
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik