Bartont, ha szigorú feltételekkel is, de szabadlábra helyezték

2008.01.03. 18:52
A Newcastle United és angol válogatott középpályását, Joey Bartont óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de csak szigorú feltételek mellett. Emellett január 16-án újra meg kell jelennie a bíróság előtt, hogy elszámoljon a december 27-én történtekkel.
Joey Barton ezúttal nem a játékra koncentrált
Joey Barton ezúttal nem a játékra koncentrált
Joey Barton ezúttal nem a játékra koncentrált
Joey Barton ezúttal nem a játékra koncentrált

A liverpooli bíróság ítélete nem sokkal azután született meg, hogy egy alacsonyabb fokú bíróság megtagadta a szabadlábra helyezést. Döntésüket azzal indokolták, hogy Barton újabb bűncselekményeket követne el, amennyiben kiengednék a börtönből.

A 25 éves játékost 19 éves öccsével és egy 27 éves hölggyel tartóztatták le december 27-én kora reggel egy összetűzést követően egy liverpooli gyorsétterem előtt.

Mindhármukat testi sértéssel és garázdálkodással vádolják. A másik két tettest már korábban szabadlábra helyezték.

A liverpooli bíróság nem hozta nyilvánosságra, milyen feltételeknek kell megfelelnie Bartonnak, mindössze annyit árultak el, hogy nagyon szigorúak a megkötések.

A játékos letartóztatása óta a Newcastle két bajnoki mérkőzést játszott, és mindkettőn vereséget szenvedett. Először a Chelsea, majd a Manchester City ellen maradt el a pontszerzés.

Barton épp’ a Citytől igazolt ált a „szarkákhoz” 2007 júniusában 5,8 millió font ellenében, ám egyelőre úgy tűnik, nem csináltak vele jó vásárt a fekete-fehérek.
Legfrissebb hírek

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
8 órája

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Elege lett a sztárok eladásából, távozik a Newcastle edzője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.30. 10:33

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49

Németh Hanna: Részese szeretnék lenni egy klubtörténeti sikernek

Angol labdarúgás
2026.07.11. 10:58