Eidur Gudjohsen szívesen igazolna a West Ham Unitedhez

2007.07.30. 18:52
Édesapja szerint Eidur Gudjohnsen szívesen lenne a West Ham United labdarúgója, de állítja, még nem tárgyalt a londoni klub illetékeseivel. Arnold Gudjohnsen szerint az FC Barcelona csatára vonzónak találja, hogy a „kalapácsosok” tulajdonosa éppen honfitársa, Eggert Magnusson.

„Hallottunk a West Ham érdeklődéséről, de még nem kerestek meg bennünket – kezdte nyilatkozatát a fia ügynökeként tevékenykedő Arnor Gudjohnsen.

Az izlandi csatár tavaly a Chelsea-ből igazolt a Barcelonába, de a hatalmas konkurencia miatt a reméltnél kevesebb lehetőséghez jutott. Thierry Henry leigazolása pedig tovább nehezíti a helyzetét, ráadásul mostanában a felkészülésből is kimarad sérülés miatt.

„Eidur biztosan elgondolkodna a West Ham ajánlatán, hiszen több izlandi is tagja a klubnak, elég ha csak az elnökre gondolunk. Jelenleg sérüléssel bajlódik, de már a felépülésre is figyel. Azonban nyitott minden ajánlatra” – jegyezte meg Arnor Gudjohnsen.

A 28 éves támadót korábban a Manchester Uniteddel is hírbe hozták, de úgy tűnik, a Carlos Tevezért harcoló klub illetékesei lemondtak róla.

„A Barcelona arról tájékoztatott bennünket, hogy minde Eidurtól függ. Nem állnak az útjába, ha távozni akar, de annak is örülnének, ha a maradás mellett döntene. Eidur nem sieti el a döntést, minden lehetőséget figyelembe kíván venni” – szögezte le a csatár édesapja.

Eidur Gudjohnsen eddig 41 találkozón szerepelt az FC Barcelonában és 10 gólt szerzett.
Legfrissebb hírek

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
1 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
11 órája

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Manchester City nem tudta legyőzni a West Ham Unitedet

Angol labdarúgás
2026.03.14. 23:04

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

„Felhasználtad Messit a 2021-es kampányban” – egymásnak feszült Joan Laporta és kihívója a vasárnapi elnökválasztás előtt

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 14:54

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34
Ezek is érdekelhetik