A FIFA-tól várja a Tevez-ügy megoldását az Manchester United

Vágólapra másolva!
2007.07.18. 13:36
A Manchester United azt reméli, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség rövid időn belül pontot tesz Carlos Tevez átigazolási ügyének végére. A „vörös ördögökhöz” tartó Carlos Tevez kedd óta már az angol bajnok vendégszeretetét élvezi, várja, hogy részt vehessen a kötelező orvosi vizsgálatot.
Carlos Tevez Manchesterben várja, hogy részt vehessen az orvosi vizsgálaton
Carlos Tevez Manchesterben várja, hogy részt vehessen az orvosi vizsgálaton
Carlos Tevez Manchesterben várja, hogy részt vehessen az orvosi vizsgálaton
Carlos Tevez Manchesterben várja, hogy részt vehessen az orvosi vizsgálaton

„Az elmúlt napokban már rengeteg megbeszélést folytatott Maurice Watkins (az MU jogásza – a szerk.) a Premier League-gel és a West Ham Uniteddel – kezdte szöuli sajtótájékoztatóján David Gill ügyvezető, majd így folytatta: - A játékos és a West Ham a FIFA illetékes bizottsága elé viszi az ügyet. Biztosak vagyunk abban, hogy a helyzetet Tevez javára tisztázzák. Ha így lesz, akkor végre megvalósíthatja saját és a Manchester United vágyát és csatlakozhat csapatunkhoz.”

A West Ham United néhány órával korábban tiltotta meg Tevez részvételét az orvosi vizsgálaton, noha kedden Eggert Magnusson elnök reggeltől estig tárgyalt Maurice Watkinsszal. A londoni klub ráadásul azt is állítja, még nem kapott hivatalos árajánlatot a Manchester Unitedtől.

A „vörös ördögök” ázsiai túráján tartózkodó David Gill tudja, türelmesen kell várni a FIFA döntésére.

„Reméljük, rövid időn belül eldől a kérdés. Az elmúlt hetek tapasztalatai és megbeszélései alapján nagyon bízunk abban, hogy Tevez kulcsembere lehet a következő szezonban Sir Alex (Ferguson) együttesének” – zárta mondandóját a Manchester United ügyvezetője.
Legfrissebb hírek

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Mohammed Kudust is kiszemelte a Chelsea – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.06. 08:36

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Premier League: Londonban nyert a Nottingham, élnek a BL-reményei!

Angol labdarúgás
2025.05.18. 17:37

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs – jelenleg a két legrosszabb bennmaradó az El két döntőse!

Angol labdarúgás
2025.05.11. 17:23
Ezek is érdekelhetik