Craig Bellamy a Chelsea elleni BL-elődöntőn már játszani szeretne

Vágólapra másolva!
2007.04.13. 12:12
Craig Bellamy, a Liverpool támadója a PSV elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján szenvedett térdsérülést, de szerencséjére mégsem olyan komoly a probléma, mint amilyennek először tűnt. A csatár bízik benne, hogy az elődöntőben, a Chelsea ellen már pályára léphet.
Craig Bellamyt a tizenhetedik percben kellett lecserélni
Reuters
Craig Bellamyt a tizenhetedik percben kellett lecserélni
Craig Bellamyt a tizenhetedik percben kellett lecserélni
Reuters
Craig Bellamyt a tizenhetedik percben kellett lecserélni

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Bellamyt a szerda esti negyeddöntő tizenhetedik percében hordágyon kellett levinni a pályáról, és ekkor még nagyon súlyosnak tűnt a térdszalag-sérülése.

A ”vörösök” szóvivője a BBC internetes hírportálnak elmondat, hogy néhány napig megfigyelés alatt tartják a játékost, és remélik, hogy ez sokat segít ebben a helyzetben.

A csapatnál egyébként mindenki abban bízik, hogy a walesi csatár teljesen rendbe jön a Chelsea elleni Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésére, amelyet április 25-én rendeznek.

Bellamy így valószínűleg nem lép pályára a szombati Manchester City elleni mérőzésen, és nagyon úgy tűnik, hogy az utána következő hazai Middlesbrough elleni találkozót is kihagyja.

A huszonhét éves támadó a BL-összecsapás előtti, április 21-i Wigan elleni találkozót szemelte ki visszatérése időpontjának.

A csatár korábban is sokszor bajlódott már térdsérüléssel, eddig már hatszor operálták
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik