West Ham United: menesztették a vezetőedzőt

Vágólapra másolva!
2006.12.11. 15:34
A vártnál sokkal rosszabb bajnoki eredmények miatt menesztette Alan Pardew vezetőedző a West Ham United. A londoni csapat jelenleg a 18. helyen áll, pedig a nyáron- Carlos Tevez és Javier Mascherano szerződtetése után – még merész álmokat szövögetett a klubvezetés.
Alan Pardew-t megbuktatta az eredménytelenség
Alan Pardew-t megbuktatta az eredménytelenség
Alan Pardew-t megbuktatta az eredménytelenség
Alan Pardew-t megbuktatta az eredménytelenség

„Alan nagyon értékes és fontos munkát végzett 2003 szeptembere óta, de a mostani szezonban elért eredmények csalódást jelentenek. Eggert Magnusson elnök és az elnökség többi tagja is egyetért azzal, hogy a klub érdekét szolgálja a változtatás” – szerepel a klub hivatalos közleményében.


A tájékoztató szerint már elkezdődött az utódkeresés, s a remények szerint még idén megtalálja a WHU az új vezetőedzőt. Addig ideiglenesen az első csapat eddigi edzője, Kevin Keen irányítja az együttest. A BBC azt írja, hogy jelenleg a korábbi Charlton-tréner, Alan Curbishley számít a legnagyobb esélyesnek.

A West Ham United a legutóbbi szezonban 9. volt a bajnokságban, s döntőt játszott az FA-kupában. A cardiffi finélában 11-es párbaj után veszített a Liverpool FC ellen, de így is kiléphetett a nemzetközi porondra. Az UEFA-kupában azonban azonnal búcsúzott a csapat, miután kétszer kikapott a Palermótól.

A Premier League-ben is pocsékul szerepel a fővárosi együttes: a bajnokság elején sorozatban öt vereséget szenvedett, majd néhány sikeresebb találkozót követően most hármas negatív szériánál tart. Utóbbihoz a góltalanság is hozzátartozik, s Keen bemutatkozása sem ígér sok pozitívumot, lévén vasárnap 17 órától a listavezető Manchester United lesz az ellenfél.

Anyagi gondok nem állnak a sikertelenség hátterében, hiszen nemrég az izlandi Eggert Magnusson által fémjelzett konzorcium 85 millió fontért szerzett tulajdonjogot a WHU-nál.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik