Westbrook MVP-formában, kikapott a Golden State

Vágólapra másolva!
2015.02.23. 10:00
null
Russell Westbrook karriercsúcsot jelentő 17 assziszttal jelentkezett a Denver ellen (Fotó: Reuters, archív)
Russell Westbrook nem lassít, újabb pazar estével vezette győzelemre a Thundert, a ligaelső Golden State viszont meglepetésre megégett Steph Curry nélkül Indianában az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) vasárnapi játéknapján. Újra gálázott a Cleveland, Milwaukee-ban javított az Atlanta, a Detroit is lemosta a Washingtont, remek játékkal és győzelemmel mutatkozott be Amare Stoudemire Dallasban, a Memphis lehajrázta a Portlandet, a Lakers pedig túlórában verte meg a Bostont – íme, a részletek!

 

New York Knicks–Cleveland Cavaliers 83–101

Gyors válaszok a kérdésekre. Már az első negyedben érvényesítette a papírformát a Cavs, a vendégek közel húsz pontot vertek a hazaiakra, akik sem támadó, sem a védő oldalon nem tudtak mit kezdeni a Cavaliers magasembereivel. De ahogy őket, úgy a hátvédeket sem tudták feltartóztatni, így összesen 69 pontig jutott a Lovagok kezdőcsapata. A negyedik negyed döntő részét már a cserepad játszotta le vendég részről, s még így is nagy különbség állt a két csapat között a lefújáskor - jól sikerült tehát Shumpert és JR Smith New York-i visszatérése. Történelmi pontja is akadt a mérkőzésnek, LeBron James megelőzte a pontszerzési örökranglistán Allen Iversont és már a 22. helyen áll.

Átütő erő nélkül nincs bravúr. Szinte már a feldobással egy időben feladta a mérkőzést a Fisher-legénység. Az első negyedben puhán védekeztek a hazaiak, mellyel tálcán kínálták a húszpontos előny lehetőségét a vendégek számára Bargnaniék. A tetemes mennyiségű „garbage time" ellenére sem tudta a hazai csapat 40 százalék fölé tornászni a mezőnybeli dobószázalékát, nagyobb baj azonban ennél is, hogy távolról szinte semmilyen veszélyt nem jelentettek a vendéglátók az ellenfélre.

A Knicks legjobb dobói: Galloway 13/3, Acy 11/3, Thomas - Bargnani 11-11
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 18/6, James 18/3, Smith 17/9

Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 86–97

Mindig jól jön egy biztos kéz. Feledtetni kívánta a Raptors-tól elszenvedett nagyarányú vereséget az Atlanta, ennek fényében nagyon hamar magához ragadta a kezdeményezést. A harmadik negyedben azonban homok került az addig – a sok eladott labda ellenére (összesen 20) – jól működő gépezetbe és egészen két pontig engedték fel ellenfelüket a vendégek. Ekkor jöttek Korver percei. A hátvéd villámgyorsan bevágott három triplát és az Atlanta 24–9-es rohammal nyitotta a záró játékrészt, ahol eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. A győzelemből oroszlánrészt vállalt a masszív dupla-duplát szállító Millsap (10/21 mezőnyből, 16 lepattanó, 2 blokk), aki a csapat megszerzett 16 támadólepattanójából 8-at gyűjtött be.

Azok a fránya második esélyek. Annak ellenére, hogy pontszegény első negyedet produkált a hazai alakulat, nem omlott össze ellenfele szorításában. A harmadik negyedben kifejezetten tetszetősen és hatékonyan támadott a Bucks, mely 64 százalékos pontossággal dobott a mérkőzés ezen szakaszában, két pontra zárkózott fel a korábbi tetemes hátrányból. Azonban Korver és csapata nagyon hamar szétzúzta a fordításról szőtt álmokat. A legnagyobb problémát az jelentette a hazaiaknak, hogy 24 eladott labdájukon felül 16 támadólepattanót engedélyeztek a Hawks-nak.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 19/3, Antetokounmpo 19, Mayo 15/6
A Hawks legjobb dobói: Millsap 23/3, Horford 15, Korver 12/12, Schröder 12/3

Detroit Pistons–Washington Wizards 106–89

Reggie Jackson bemutatkozott. A Thundertől megszerzett egyes elég görcsösen kezdett és első nyolc dobását elrontotta – a második félidőben aztán javult és végül 17 ponttal (7/18 mezőnyből), 5 pattanóval és 5 gólpasszal zárt. Nem kellett tőle az extra, ugyanis mellette Caldwell-Pope ficánkolt (26 pont), a Drummond-Monroe páros hozta a szokásos mély dupla-duplákat, a padról pedig Tolliver és Meeks jelentette a tűzerőt – a Pistons ma elbírta Jackson próbálkozásait, minden láncszem a helyén volt.

Komoly gödörben a Washington. Bradley Beal nélkül a fővárosiak védekezése nyomokban emlékeztet csak a jóra, ezt pedig ma Caldwell-Pope bizonyította – ráadásul John Wall ismét csak 5/16-tal dolgozott mezőnyből. Ugyan a Gortat-Humphries duó dominált az első félidőben, a nagyszünet után őket is megfogta a Detroit (bár a center azért 24 pontig eljutott), innentől pedig nem volt esélyük a vendégeknek – a nagyszünet után 59–37-re nyertek Monroe-ék. A Wizards a Cavs elleni hatalmas zakó után semmivel nem nézett ki jobban és folyamatosan süllyednek a tabellán...

A Pistons legjobb dobói: Calwell-Pope 26/18, Drummond 18, Jackson 17/3
A Wizards legjobb dobói: Gortat 24, Temple 12/9, Humphries 11

Indiana Pacers–Golden State Warriors 104–98

Thompson 39 pontja is kevés volt a mumus ellen. A Warriors pihentette Steph Curry-t, hátvédtársa azonban remekül pótolta – már az első negyedben 15 egységet rámolt be, végül 39-cel zárt. A védekezésük viszont túl lagymatag volt ahhoz, hogy ez elég legyen, ráadásul elöl is elég egyoldalúnak bizonyultak, hiszen a nyitó tizenkét perc után 40 százalék alatt maradtak mezőnyből. Csapatként jobban játszott az Indiana és bár Thompson hármasával egy pontra zárkózott a ligaelső másfél perccel a vége előtt, nem tudták megállítani a hazaiakat. A GSW így az utóbbi 14 meccséből a 12.-et is elveszítette Indianában, Hillék pedig a hatodik sikerüket aratták hét fellépés alatt.

Stuckey újra csillogott. A hátvéd legutóbb harminc ponttal vezette győzelemre csapatát, majd megsérült – a kisebb fájdalom ellenére pályára lépett ma. Ha már ott volt, újra eljutott harmincig (11/17) és ellensúlyozta Thompson pontjait, a labdát remekül járató Pacers húzóembere volt ma is. A hajrában aztán CJ Miles is hozzászólt, ő süllyesztette el a döntő triplát, teljessé téve a hazai kispad sikerét: a második sor 61 pontot rámolt be, míg a GSW-cserék csak 35-öt, ez jelentette a különbséget.

A Pacers legjobb dobói: Stuckey 30/6, Miles 13/9, Watson 12/3, G. Hill 12/6
A Warriors legjobb dobói: Thompson 39/15, Iguodala 14/6, Barbosa 9/3

Orlando Magic–Philadelphia 76ers 103–98

Vucsevics és Payton elintézte. Az irányító és a center már most remek párost alkot, főleg akkor, amikor Vucsevicsnek ennyire megy a játék – 31 ponttal és 14 lepattanóval zárt, főleg Payton belőtt labdáiból villogott. Mellettük Frye, Oladipo és Willie Green is hozta, amit kellett, így tűzerőben ma sem volt hiány – az más kérdés, hogy a mostanság sokat dicsért védekezésen komoly lyukak tátongtak, amit még a Philly is ki tudott használni. Ezzel együtt is megvan a hőn áhított sorozatban harmadik siker, „az előrelépés megkérdőjelezhetetlen".

Nem adta könnyen a Sixers. Ha mindenkit elcserélnek a Philadelphiából, akkor is lesz mindig valaki, aki meglepetést okoz, ma Sampson rámolt be 16 pontot 6/9-es mezőnymutatóval és tartotta életben a vendégeket. Ugyan a negyedik negyedben egy 10-0-s etappal meglógott a Magic, még innen is vissza tudott kapaszkodni a Philly és az utolsó percben is csak egyetlen pont volt közte, Vucsevicsre azonban nem volt opciójuk, a center két kosárral megnyerte a találkozót a végén.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 31, Oladipo 17/3, Green 16/6
A 76ers legjobb dobói: Covington 16/9, Sampson 16/6, Canaan 14/12

Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 119–94

Westbrook előadást tartott. Kevin Durant újfent kihagyta a találkozót, társa azonban nem lassított: ugyan most nem jutott harminc pont fölé, minden betörése összerántotta a védekezést és ma elsősorban társait kereste. Csak a második negyedben 10 gólpasszt osztott szét, végül karriercsúcsot jelentő 17 asszisztig jutott, az ő labdáiból villogott az új center, Enes Kanter (20 pont, 12 pattanó), valamint Ibaka (20 pont, 8 pattanó) is – utóbbi igazi szörnyeteg volt a festékben, hiszen nyolc blokkot osztott ki.

Percek alatt eldőlt. Az első támadások után látszott, hogy ma itt nem lesz pardon és Westbrook vezetésével úgy szedi szét a Denvert az OKC, ahogy szeretné – már az első negyedet 36–18-ra nyerte Scott Brooks csapata. Durant nélkül is tökéletesen működött a játék, 31 gólpasszt osztottak szét, 52 százalékkal dobtak, 60–42-re nyerték a pattanózást – a vendégeknél egyedül a Lawson-Gallinari duót nem érheti túl nagy kritika. Lehet, hogy ahogy tavaly Westbrook sérülése MVP-címet ért Durant számára, idén fordítva is megtörténik?

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 21/6, Ibaka 20, Kanter 20
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 17, Gallinari 16/9, Nurkic 10

Dallas Mavericks–Charlotte Hornets 92–81

Stoudemire azonnal bizonyított. A Knickstől megszerzett magasember ma cserecenterként lépett pályára, mindössze 11 percet kapott – ez alatt azonban abszolút dominált, 14 pontot rámolt be. Az látszott, hogy élvezte a játékot Harrisszel és hogy illik a rendszerbe, így nagy fogás lehet még a texasiaknak. A Dallas-győzelmet viszont nem ő, hanem Monta Ellis szállította elsősorban, amellett, hogy megfelelően védekeztek, a dobóhátvéd is megtalálta a formáját – 23 pontig jutott, a negyedik negyedben több fontos kosarat is elsüllyesztett, így sikerre vitte csapatát.

Mo Williams folytatja. Bár ma nem ültek a veterán irányító triplái, így is beszórt 22 pontot, ennek a Hornetsnek pedig elsősorban a tűzerőre van szüksége – ma azonban ez is kevésnek bizonyult. Al Jefferson teljesen eltűnt Tyson Chandler mellett (8 pont, 4/16 mezőnyből, igaz, leszedett 17 pattanót), a Henderson-Zeller páros együtt 1/10-et gurított mezőnyből és Lance Stephenson is csak 5/15-tel dolgozott – a 36%-os mezőnymutató jól jelzi, hogy mi hiányzott a győzelemhez.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 23, Stoudemire 14, Chandler 12
A Hornets legjobb dobói: Mo Williams 22/9, Ma. Williams 15/6, Kidd-Gilchrist 15

Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 92–98

A Portland elbénázta. Félidőben egálban volt a LaMarcus Aldridge-ot ujjsérülés miatt nélkülöző hazai gárda, majd Lillard (18 pont, 7 gólpassz, 5 lepattanó) vezetésével állva hagyta ellenfelét a harmadik negyedben: 39-26-ra nyerte ezt a játékrészt. Bár mindkét dobóhátvéd, Wesley Matthews (0/7 mezőnyből) és Arron Afflalo (2/6) indiszponált volt támadásban, védőoldalon nagyon hasznosan játszottak – úgy tűnt, hogy a kispadról érkező Steve Blake, valamint Dorell Wright remeklése elég lesz a sikerhez. Végül nem lett az, a 3. negyed végén hiába szórt be a csapat másfél perc alatt 4 hárompontost, az utolsó 12 percben a Grizzlies megrázta magát, és ellentmondást nem tűrően húzta be idei 40. győzelmét.

Zach Randolph a hős. Az erőcsatár Aldridge hiányzása miatt kicsit légüres térben mozgott, mindössze 6 pontnál állt a 3. negyed végén. A negyedikben azonban négy perc alatt beszórt 9 egységet, erre a lendületre építve tudta megfordítani a meccset a Memphis. Az addig szintén halovány Conley (15 pont, 8 gólpassz, 6 lepattanó) elkezdte megtalálni a csapattársakat, majd a végjátékban Gasol és Lee villogott – emellett Damian Lillardot eladott labdába és rengeteg rossz dobásba hajszolták, a Portland irányítója még büntetőből sem tudott betalálni.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 18/6, Batum 17/9, Blake 13/12.
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 21, Lee 19/6, Conley 15/3, Randolph 15.

Los Angeles Lakers–Boston Celtics 118–111 – hosszabbítás után

Kis előny nem előny. Szinte végig jobban állt a vendég Boston a kissé megkopott fényű örökrangadón, Evan Turner és Marcus Smart rossz estéjét a csapathoz nemrég kerülő Jae Crowder (22 pont 8/14-es mezőnnyel, 7 pattanó) és Isaiah Thomas (21 pont, 6/13) kompenzálta. A Lakers azonban nem akart leszakadni, Thomas ráadásul két felesleges technikai miatt kiállíttatta magát, a hazaiak pedig a rendes játékidő végére megfordították az állást – Nick Young kihagyott büntetője kellett, hogy Avery Bradley hosszabbításra menthessen az utolsó másodpercben. A ráadásban teljesen elvesztette a fonalat a Celtics, Jeremy Linnel nem tudtak mit kezdeni – a 2010-es vesztes nagydöntő óta mumussá vált számukra a Lakers, azóta 2-7 a mérlegük a riválissal szemben.

Jeremy Lin és a kispad volt a siker kulcsa. A kezdőcsapatból egyedül Carlos Boozer dicsérhető, de ő sem maradéktalanul – amit azonban a Lakers három cseréje összehozott, az nem mindennapi. Lin 25 pontját 67 százalékos pontossággal szerezte és kiosztott 6 gólpasszt, Wesley Johnson két dobást rontva jutott el 22 egységig, Nick Young pedig szintén a 20-as határt ostromolta. A cseréktől összességében 84 pont, 16 gólpassz, 25 pattanó és 4 blokk érkezett – erre a lendületre nem lehetett válasza a Bostonnak. A hosszabbításban Jeremy Lin csillogott, két kosara között hármat előkészített - amihez nyúlt, arannyá változott. Így sincs persze ok az ünneplésre, hiszen utóbbi 18 meccséből mindössze a másodikat nyerte meg a Los Angeles.

A Lakers legjobb dobói: Lin 25/3, Johnson 22/6, Young 19/9.
A Celtics legjobb dobói: Crowder 22/3, Thomas 21/9, Bradley 20/12.

NBA, ALAPSZAKASZ
New York Knicks–Cleveland Cavaliers 83–101
Detroit Pistons–Washington Wizards 106–89
Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 86–97
Indiana Pacers–Golden State Warriors 104–98
Orlando Magic–Philadelphia 76ers 103–98
Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 119–94
Dallas Mavericks–Charlotte Hornets 92–81
Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 92–98
Los Angeles Lakers–Boston Celtics 118–111 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik