Tovább száguld a Clippers, mélyen a Boston

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.12.31. 11:20
null
Griffinék (balra) a Jazzt is legyőzve veretlenül zárták a decembert (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra négy mérkőzést rendeztek, s érdekes módon több szorosnak várt ütközetből is kiütés közeli végeredmény kerekedett. A Detroit volt az egyedüli csapat, amely valóban izgalmas végjáték után szerezte meg a győzelmet, méghozzá a Milwaukee ellen, a Boston, a Dallas és a Utah viszont nem volt ellenfél már a hajrában, így megvan a Los Angeles Clippers zsinórban jegyzett 17. győzelme is. A San Antonio könnyedén fektette két vállra texasi riválisát, a Sacramento pedig kihasználta, hogy mélypontra jutott Doc Rivers legénysége. Nézzük, mit érdemes tudni erről a játéknapról!

 

Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 96–94

A Pistons végig kézben tartotta a Bucks elleni találkozót, de a vendégek a 30-at szóró Monta Ellis vezetésével feljött, és még egyenlíteni is tudott a végjátékban, ám a 20 egységig jutó Tayshaun Prince két jó büntetőjével megnyerte a derbit a hazaiaknak. A vendégeknél Ellisnek és a 24-et dobó Ilyasovának nagyon ment, de mellettük nem volt senki, aki többet tudott volna hozni az átlagosnál, így a Detroit Rodney Stuckey nélkül is lehozta a mérkőzést.

A Pistons legjobb dobói: Prince 20, Monroe 14, Knight, Villanueva 11-11
A Bucks legjobb dobói: Ellis 30, Ilyasova 24, Dunleavy, Jennings, Gooden 9-9


Dallas Mavericks–San Antonio Spurs 86–111

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: DeMarcus Cousins, aki a szokásosnál érettebb játékkal és fegyelmezettséggel vezette győzelemre a Sacramentót, nem mellesleg tripla duplázott (12 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz).
A nap lúzere: A Boston Celtics, amely képes volt ilyen méretű vereséget szenvedni Sacramentóban. Hiába van messze még a playoff, érthető, hogy a szurkolók morgolódnak a csapat teljesítményét látván.

A Mavs egész sokáig meccsben volt, de a végén kiütközött, hogy jelenleg szakadéknyi a különbség a két fél között tudásban, játékosanyagban és a jelenlegi formát tekintve is, a 18 pontos, 10 lepattanós dupla duplával előrukkoló Duncan és a pontok nagy részét szállító Parker, Ginobili páros mellett szokás szerint a kiegészítőemberek is megadták azt a pluszt, amivel egy texasi rangadót meg lehet nyerni. A Nowitzki még most is csak limitáltan használó (22 perc, 8 pont, 5 lepattanó) Dallas már hét győzelemnyire került az 50 százalékos mutatótól.

A Mavericks legjobb dobói: D. Collison 18, Brand 14, Kaman, Carter 13-13
A Spurs legjobb dobói: T. Parker 21, Ginobili 20, Duncan 18

 

Sacramento Kings–Boston Celtics 118–96

Hiába lépett pályára mégis Rajon Rondo, aki kihagyta a Celtics egy nappal korábbi fellépését, nem tudott méltó ellenfél lenni a sokkal magasabban jegyzett Boston, simán kapitulált a tripla duplával kirukkoló DeMarcus Cousins (12 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz) vezette Kings otthonában a Rivers-legénység. Isaiah Thomas szárnyalt újra a kezdőcsapat tagjaként, és 27-et szórt a vendégeknek, de John Salmons is a régi önmagára emlékeztetett, 23 egységig jutott. Kevin Garnették már két meccsel járnak 50 százalék alatt, ami sok jót nem jelent, de tudjuk jól, hogy egy évvel ezelőtt is nagyjából itt járt a Celtics.

A Kings legjobb dobói: I. Thomas 27, Salmons 23, J. Thompson 20
A Celtics legjobb dobói: Terry, Pierce 20-20, J. Green, Garnett 16-16

 

Los Angeles Clippers–Utah Jazz 107–96

Veretlenül, 16–0-val hozta le december hónapot a Clippers, amelynek megvan a zsinórban szerzett 17. diadala is, amivel tovább javult a franchise-rekord, illetve az abszolút idénycsúcs is. Amikor Caron Butler 29 pontot dob, 6-ból 6 triplával, akkor az ászoktól sem kell extra, Blake Griffin például megállt 7 pontnál és 7 lepattanónál, igaz, Chris Paul 19 pontos, 9 lepattanós, 5 szerzett labdás performansza azért nem az átlagon aluli kategóriába tartozik. A vendégeknél csak a 30-at szóró Al Jeffersonnak ment igazán, Mo Williams nélkül nem lehetett reális sansza a Jazznek, ehhez képest egész sokáig meccsben maradt a Corbin-legényég.

A Clippers legjobb dobói: C. Butler 29, Ja. Crawford, Paul 19-19
A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 30, Hayward 16, Favors 11

NBA
ALAPSZAKASZ, 58. JÁTÉKNAP
Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 96–94
Dallas Mavericks–San Antonio Spurs 86–111
Sacramento Kings–Boston Celtics 118–96
Los Angeles Clippers–Utah Jazz 107–96
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik