Super Bowl: Rocky Balboa–Ivan Drago – Stallone így látja a döntőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.31. 11:43
Sylvester Stallonét sem hagyja hidegen a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntője, és aki követte a legendás Rocky-filmeket, aligha lepődik meg azon, kinek szorít.

MINDEN AZ 52. SUPER BOWL FELVEZETÉSÉRŐL EGY HELYEN! MINDEN AZ 52. SUPER BOWL FELVEZETÉSÉRŐL EGY HELYEN!

Mint ismert, a történet szerint Philadelphia szülötte, Rocky Balboa piti utcai bokszolóból válik a világ egyik legjobb ökölvívójává, elszántsága, kitartása, és az, hogy soha semmilyen körülmények között nem adja fel tette őt az emberek példaképévé.

A városban a múzeum mellett konkréten egy Rocky-szobor is felállítottak a legendás mű főszereplőjének tiszteletére!

Nos Rocky, vagyis Stallone a 4. részhez hasonlítja a mostani finálét, magát az Eagles, a szovjet óriás Ivan Dragót (a svéd Dolph Lundgren játszotta) pedig Patriots-mezbe öltöztette.

A történet tanulsága, mint oly sokszor, hogy nem az számít, ki mekkora, mennyivel esélyesebb a másiknál, hanem, hogy mekkora szívvel rendelkezik.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az 52. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Aki még nem látta az 1985-ös filmet, annak elnézést a spoilerért, de aligha meglepő, hogy Rocky sikerével ér véget a küzdelem.

„Tudjuk, hogyan ért ez véget... Tudjuk, hogyan alakul a Super Bowl... Az esélytelenebb felülkerekedik a favoriton!”
– írta Stallone az Instagramon.

We Know how this one turned out ..... We know who's going to win the Super bowl .... UNDERDOG TO TOPDOG! #flyeaglesfly #philly #rockybalboa #strength #agentnickyc #superbowl

271k Likes, 3,945 Comments - Sly Stallone (@officialslystallone) on Instagram: "We Know how this one turned out ..... We know who's going to win the Super bowl .... UNDERDOG TO..."

 



„Minél nagyobbak, annál nagyobbat buknak.”


"The bigger they are the harder they fall!" #FlyEaglesFly

109.8k Likes, 1,154 Comments - Sly Stallone (@officialslystallone) on Instagram: ""The bigger they are the harder they fall!" #FlyEaglesFly"

 

Ja, ha már a Rocky-szobor szóba került, úgy tűnik, valaki trollkodott kicsit Philadelphiában.

 

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2018. 1. 6. – 1. 7.)
AFC
Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.)
10–3
Kansas City Chiefs (4.)–Tennessee Titans (5.) 21–22
NFC
Los Angeles Rams (3.)–Atlanta Falcons (6.) 13–26
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2018. 1. 13. – 1. 14.)
AFC
New England Patriots (1.)–Tennessee Titans (5.) 35–14
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 42–45
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Atlanta Falcons (6.) 15–10
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 29–24
KONFERENCIADÖNTŐK (2018. 1. 21. – 1. 22.)
AFC
New England Patriots (1.)–Jacksonville Jaguars (3.) 24–20
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Minnesota Vikings (2.) 38–7
SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
New England Patriots (1.)–Philadelphia Eagles (1.) 0.30
*US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik