NHL: kisöpörte ellenfelét, a Montreal az első elődöntős

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 08:26
null
A továbbjutást ünneplő montreali játékosok (Fotó: Getty Images)
A Montreal Canadiens negyedszer is legyőzte a Winnipeg Jetset az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második fordulójában, ezzel bejutott az elődöntőbe. A másik hétfői mérkőzésen a New York Islanders 5–4-re nyert a Boston ellen, és lépéselőnybe került.

 

A Canadiens első harmadban szerzett kétgólos előnyét Logan Stanley duplájával a második felvonás elején percek alatt eltüntette a Jets, amely erőtlen támadójátékot nyújtott a találkozón, de így is eljutott a ráadásig. A mérkőzést és a párharcot Tyler Toffoli 62. percben szerzett gólja zárta le. A vendégek kapujában Connor Hellebuyck 39, a hazaiaknál Carey Price 14 védéssel zárt.

A Montreal utolsó csapatként biztosította a helyét a 16 csapatos playoffban, most pedig elsőként jutott elődöntőbe. A gárda hétmeccses győzelmi sorozatnál tart, pedig azt megelőző kilenc mérkőzésén egyszer nyert csupán. Az első körben a Toronto Maple Leafst 1–3-ról búcsúztatta, most pedig a Winnipeget „söpörte ki”, amely korábban hasonló módon lépett túl az Edmonton Oilersen. A Montreal történetének második leghosszabb sikerszériájánál tart ezzel a rájátszásban. A rekord 1993-ból egymást követő 11 győzelem, akkor bajnoki címmel zárt, amely a 24-szeres Stanley-kupa-győztes legutóbbi sikere.

A Canadiens az elődöntőben a Vegas Golden Knights–Colorado Avalanche párharc továbbjutójával találkozik, amely négy meccs után 2–2-re áll.

A Bruins Bostonban már a 2. percben vezetést szerzett, de az Islanders fordított, és a harmadik harmad elején 5–2-es előnyben volt. A folytatásban felzárkózott ugyan a lendületes támadójátékot nyújtó házigazda egygólos különbségre, de az utolsó öt percben nem sikerült egyenlítenie. A vendégek kapujában Szemjon Varlamov nem sokat unatkozott, 40 védéssel végzett, miközben társai 19 alkalommal veszélyeztették a bostoni kaput a meccsen. Viszont így is kifejezetten hatékonynak bizonyultak, különösen emberelőnyben: négy fórjukból hármat gólra váltottak.

NHL, RÁJÁTSZÁS
2. FORDULÓ
Északi csoport, 4. mérkőzés
Montreal Canadiens–Winnipeg Jets 3–2
(2–0, 0–2, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Montreal javára.

Keleti csoport, 5. mérkőzés
Boston Bruins–New York Islanders 4–5
(1–1, 1–3, 2–1)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a New York Islanders javára.

Legfrissebb hírek

Három mérkőzés hosszabbítás után, egy szétlövéssel dőlt el az NHL-ben – videó

Amerikai sportok
4 órája

NHL: Brad Marchand 1000. pontja, kiütéssel nyert a Stars

Amerikai sportok
Tegnap, 8:55

NHL: Roslovic volt a nyerőember, ismét hosszabbításban nyert az Edmonton

Amerikai sportok
2025.11.13. 07:17

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
2025.11.12. 07:38

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2025.11.11. 06:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10
Ezek is érdekelhetik