NHL: idegenbeli győzelemmel előnyben a címvédő Tampa

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 09:03
null
2–1-re vezet a Tampa (Fotó: Getty Images)
A címvédő Tampa Bay Lightning 2–1-re nyert a New York Islanders otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) elődöntőjének harmadik felvonásán, és így összesítésben is 2–1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

 

A vendégek kétszer, a 11., majd a 40. percben kerültek előnybe, a házigazdák csak előbbi után, a 38. percben tudtak egyenlíteni. A Lightning egyik legjobbja a 27 védést, közte több bravúrt bemutató orosz kapus, Andrej Vaszilevszkij volt. Kollégája és honfitársa, Szemjon Varlamov a hazaiaknál 23 védéssel zárt.

A Tampa második, győzelmet érő találatát Brayden Point szerezte, aki nagyszerű formában játszik a rájátszásban, és folytatta gólszerző sorozatát, amely így már hat mérkőzés óta tart. Ez a leghosszabb ilyen jellegű sorozat 2006 óta, legutóbb erre Martin Havlat (Ottawa) volt képes. Az elmúlt 30 évben a rekordot hét playoff-meccsel ötös holtversenyben Claude Lemieux (1997), Joe Sakic (1996), Mario Lemieux (1991 és 1996) és Pat LaFontaine (1992) tartja. Point az idei playoffban már 11 találatnál jár, legutóbbi kilenc meccsén nyolc gólt szerzett.

A Tampa a rájátszásban hetedik idegenbeli mérkőzésén a hatodik győzelmét aratta.

NHL RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

New York Islanders–Tampa Bay Lightning 1–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Tampa javára.

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
15 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik