NFL: hatmeccses eltiltást kapott Deshaun Watson

Vágólapra másolva!
2022.08.01. 15:39
Hosszú hónapok jogi vitája zárult le hétfőn azzal, hogy hat meccsre szóló eltiltást kapott Deshaun Watson, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Cleveland Browns irányítója.

 

A 26 éves játékos az egész tavalyi idényt kihagyta, mivel 25 nő polgári peres eljárást indított ellene szexuális zaklatás és a masszázskezelések alatt nem megfelelő magatartása miatt. Deshaun Watson azóta a legtöbb vádlójával már megállapodott, azonban várhatóan még így is bíróságra kell mennie.

Most az NFL és a játékosszakszervezet által kijelölt független bíró hozta meg a „sportszakmai” ítéletet, amely az alapszakasz kezdetekor lép életbe, azaz Watson addig együtt készülhet társaival, utána azonban még az edzéseket sem látogathatja.

Watson a 2017-es drafton került a ligába, azóta posztján a legjobbak között volt az NFL-ben, a botrányt megelőző idényben éppen vele kezdte volna el tervezni jövőjét a Houston Texans, amely akkor négy évre szóló 156 millió dolláros szerződést kötött vele. A texasiak végül az idei holtszezonban három első-, egy harmadik- és két negyedik körös választási jogért elcserélték a Cleveland Brownshoz, ahol rögtön kapott egy öt évre szóló 230 millió dolláros, teljes egészében garantált szerződést.

Watson hiányában a Browns Jacoby Brissett-tel kezdi az idényt, eltiltását követően a sztár a hetedik játékhéten a Baltimore Ravens ellen mutatkozhat be új csapatában.

Legfrissebb hírek

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
37 perce

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
2025.12.28. 13:16

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24

Amerikából jöttem: elhisszük, hogy Super Bowl-esélyesek? A Broncos–Packers meccsen kiderülhet

Amerikai sportok
2025.12.11. 17:59

NHL: hiába az Oilers feltámadása, a hosszabbításban a Sabres örülhetett

Amerikai sportok
2025.12.10. 08:42

NFL: meglepően kevés pontot hozó meccsen győzte le a 49ers a Pantherst

Amerikai sportok
2025.11.25. 09:51

NHL: tovább menetel a ligaelső Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2025.11.23. 10:40
Ezek is érdekelhetik