Itt van Amerika
B. L. 2020.09.03 17:53

NFL: egy hét múlva rajt, ha lemaradt valamiről, itt pótolhatja!

Egy hét múlva, magyar idő szerint szeptember 11-én, péntek hajnalban végre kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as idénye. Lemaradt a holt szezonban valamiről? Sebaj, összefoglalónk segítségével pillanatok alatt mindent bepótolhat!

Patrick Mahomesé az egyetemes sportvilág legnagyobb szerződése (Fotó: Getty Images)

 

MAHOMESÉ A SPORTVILÁG TÖRTÉNETÉNEK LEGMAGASABB ÖSSZEGŰ SZERZŐDÉSE

Tavasszal még arról írtunk, hogy MÉG nincs meg az új rekordszerződés, de ahogyan az elmúlt években mindig, ezúttal sem telt el úgy a holt szezon, hogy ne kerülne erre sor. Mondjuk az benne van a pakliban, hogy most egy darabig nem lesz új csúcstartó, mivel Patrick Mahomes szerződése még a nagy pénzes egyezségekhez képest is kiemelkedő.


AZ 1–10. FORDULÓ MENETRENDJE
A 11–17. FORDULÓ MENETRENDJE
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A KONFERENCIÁK ÁLLÁSA
A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE

A Chiefsszel bajnoki címet nyerő, egy éve alapszakaszbeli, legutóbb döntőbeli MVP új kontraktusának új tételei: +10 esztendő, +450 millió dollár, a hátralévő két potenciális évével együtt pedig ez valójában egy 12 éves megállapodás, amely minden feltétel teljesülése esetén 503 millió dollárt is hozhat. Az új számokat illető 45 milliós átlag egy laza tízessel jobb, mint a korábbi rekorder…

Mahomes mellett Kirk Cousins (két év, 66 millió teljesen garantált dollár), a franchise taget kapó Dak Prescott, a Tennessee-ben magára találó Ryan Tannehill, a New Orleansszal hosszabbító Drew Brees, az Indianapolisba igazoló Philip Rivers és a Tampa Baybe költöző Tom Brady fizetése került be a legjobb irányítójuttatások közé.

Ami meglepő, hogy utóbbi hárommal egy szintre került a Cleveland Browns irányítósiettetője, Myles Garrett, az pedig még inkább, hogy még őket is megelőzi a Los Angeles Chargerst erősítő Joey Bosa, aki ezzel természetesen a legjobban fizetett védő (meg a legjobban kereső nem irányító is, nyilván).

A TOP 18 NFL-FIZETÉS (ÉVES ÁTLAG SZERINT)
JÁTÉKOS CSAPAT MIKOR ÖSSZ GAR. ÉV ÁTL. KOR
1. Patrick Mahomes
KC
2020
450*
14110*
45
24
2. Russell Wilson SEA 2019 140 107 4 35 31
3. Ben Roethlisberger PIT 2019 68 37.5 2 34 38
4. Aaron Rodgers GB 2018 134 98.7 4 33.5 36
     Jared Goff LAR 2019 134 57 4 33.5 25
6. Kirk Cousins MIN 2020 66 66 2 33 31
7. Carson Wentz PHI 2019 128 108 4 32 27
8. Dak Prescott DAL 2020 31.4 ** 1 31.4 26
9. Matt Ryan ATL 2018 150 100 5 30 34
10. Ryan Tannehill TEN 2020 118 91 4 29.5 31
11. Jimmy Garoppolo SF 2018 137.5 74.1 5 27.5 28
12. Matthew Stafford DET 2017 135 92 5 27 32
     Joey BosaLAC2020
13510252725
14. Drew Brees NO 2020 50 25 2 25 41
      Derek Carr LVR 2017 125 70.2 5 25 28
      Tom Brady TB 2020 50 50 2 25 42
      Myles GarrettCLE202012510052524
      Philip Rivers IND 2020 25 25 1 25 38
A sportrac.com adatai, az összegek millió dollárban értendők
(a 2020-as szerződések vastagítva)
*az eredeti szerződéssel együtt 12 éves egyezség, akár 503 millió dollárt is kereshet
**franchise tag – egyéves szerződéssel a csapathoz láncolják az adott év top 5 fizetésének átlagáért, a csapata hosszabbíthat még vele

 

LEGENDÁK TÁVOZTAK – BRADY TAMPA BAYBEN, RIVERS INDIANAPOLISBAN

 ÚJ CSATORNÁN AZ NFL
Mint ismert, az új idényt a korábbi évekkel ellentétben már nem a Sport Televízión, hanem az Aréna4-en lehet követni. A csatorna megtalálható a Vodafone, az Antenna Hungária, a PR-Telecom, a Pickup, az Invinetwork, a HelloHD és az IttOtt Tv online szolgáltatásában, továbbá a csatorna jelenleg is tárgyal a Digivel és a Telekommal.

A szabadügynökpiacot óriási robbanások rázták meg, a legnagyobb kétségkívül az, hogy a liga történetében egyedüliként hatszoros bajnok Tom Brady 20 esztendő után távozott a New England Patriotstól, két évre a Tampa Bayhez írt alá. Az 50 millió dollárja teljesen garantált és a Hazafiak előző idényével ellentétben a Buccaneersnél szenzációs célpontjai lesznek, hiszen a liga két kiemelkedő elkapója, Mike Evans és Chris Godwin, valamint a számára kifejezetten fontos tight end pozícióban három remek játékos, a pályára egy év pihenő után visszatérő Rob Gronkowski, Cameron Brate és O. J. Howard is a rendelkezésére áll. Ha ehhez hozzávesszük még a drafton érkezőket és az éppen ma megszerzett remek futót, elmondható, hogy elég pofásan festhet a támadósor. 

Card

Szintén új csapatot talált a 2004 óta a Chargerst erősítő Philip Rivers, akit nem marasztaltak a Los Angeles-iek, a visszavonuló Andrew Luckot tavaly az idény előtti napokban elvesztő Colts viszont tárt karokkal várta.  

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2020-as idényét?

Eredmények állása
 

Carolina Panthers Cam Newtonról Teddy Bridgewaterre váltott – előbbi pedig Brady örökét veheti át éhbérért New Englandben, és nagyjából ez volt a Pats egyetlen pozitív húzása február óta –, az elmúlt években a piacon óriási pénzeket elköltő (elherdáló) Jets ezúttal a támadófal rendbehozatalára voksolt George Fant (30 millió/3 év) és Connor McGovern (27/3) megszerzésével, Sam Darnoldéktól pedig elment ugyan a szélvész Robby Anderson, de Breshad Perriman személyében jött pótlás.

Az előző idényben az újjáépítés mellett döntő Miami alaposan kiköltekezett, érkezett a cornerback Byron Jones (82.5/5), a linebacker Kyle Van Noy (51/4), az irányítósiettető Shaq Lawson (30/3) és Emmanuel Ogbah (15/2), a támadófalember Ereck Flowers (30/3), a futó Jordan Howard (9.75/2) és a rendkívül megnyerő nevű söprögető, Clayton Fejedelem (8.55/3) is.

Las Vegasba költöző Raiders Cory Littletonnal (35.25/3) és Nick Kwiatowskival (21/3) erősítette meg pocsék linebackersorát, valamint Derek Carr kihívásának érkezett Marcus Mariota is (17.6/2), a Cleveland pedig a kiemelkedő támadófalember Jack Conklinnal (42/3) és a Falcons korábbi tight endjével, Austin Hooperrel igyekezett jobb helyzetbe hozni Baker Mayfieldet.

A TOP 20 SZABADÜGYNÖK – ÁTLAGFIZETÉS SZERINT RANGSOROLVA
JÁTÉKOS POSZT KOR HONNAN HOVA ÉV FIZ. ÁTLAG
1. Tom Brady QB 42 NE TB 2 50 25
     Philip Rivers QB 38 LAC IND 1 25 25
3. Teddy Bridgewater QB 28 NO CAR 3 63 21
4. Byron Jones CB 27 DAL MIA 5 82,5 16.5
5. Dante Fowler EDGE 26 LAR ATL 3 45 15
6. James Bradberry CB 27 CAR NYG 3 43.5 14.5
7. Robert Quinn EDGE 30 DAL CHI 5 70 14
     Trae Waynes CB 28 MIN CIN 3 42 14
     Jack Conklin OT 26 TEN CLE 3 42 14
10. D. J. Reader DT 26 HOU CIN 4 53 13.3
11. Javon Hargrave DT 27 PIT PHI 3 39 13
12. Kyle Van Noy LB 29 NE MIA 4 51 12.8
13. Emmanuel SandersWR33SFNO22412
14. Cory Littleton LB 26 LAR LVR 3 35.3 11.8
15. Andrus Peat OG 26 NO NO 5 57.5 11.5
16. Graham Glasgow OG 28 DET DEN 4 44 11
17. Joe Schobert LB 26 CLE JAX 5 53.8 10.8
18. Austin Hooper TE 25 ATL CLE 4 42 10.5
19. Blake Martinez LB 26 GB NYG 3 30.8 10.3
20. Mario Addison EDGE 32 CAR BUF 3 30.5 10.2
*az összegek millió dollárban értendők  
A spotrac.com adatai

 

HOUSTONBAN MÁR MEGINT ELMENTEK OTTHONRÓL… – JÁTÉKOSCSERÉK

A játékosbörze előtt a draftjogokat érintő legjelentősebb idei csere az Indianapolis és a Super Bowl-szereplő San Francisco között zajlott le, a Colts az 1/13-at adta DeForest Bucknerért a 49ersnek, majd a kiváló védőfalembernek adott egy 21 millió dolláros átlagfizetést hozó szerződéshosszabbítást is.

DeAndre Hopkins „szotyiért” távozott Houstonból (Fotó: AFP)

A Buffalo Bills is feláldozott egy 1. kört, a Minnesota elvágyódó elkapójáért, Stefon Diggsért összesen négy választási lehetőséget adtak a Bölények, igaz, egyet kaptak is vissza.

Na most, hogy kontextusba helyeztük, térjünk ki az NFL történetének talán leginkább egyoldalú cseréjére. A Houston Texans már tavaly is sokkolta a szurkolóit, amikor két első körért szerzett egy eddig keveset mutató támadófalembert, miközben a draft első körében is vitt egyet, majd elkótyavetyélte a néhány éve még 1/1-es Jadeveon Clowneyt. Most azonban Bill O'Brien még megdöbbentőbb módon pazarolt, a liga egyik, ha nem a legjobb elkapóját, DeAndre Hopkinst adta oda az Arizona Cardinalsnak, ellenértéknek pedig megkapta a jó képességű, de állandóan sérült, cserébe brutálisan sokat kereső David Johnsont, a futó ráadásul még a fizetését is teljes egészében vitte magával, ami alapból negatív értékkel bír, ehhez képest pedig csupán egy 2. kör jött (a 4. körök cseréjén is bukott a Texans)... Ezt követően pedig egy 2. körrel megszerezte a nála kategóriával gyengébb Brandin Cooksot.

A Jaguars a nehéz pénzügyi helyzete miatt számos cserére kényszerült, A. J. Bouye egy 4. körért ment Denverbe, Nick Folesért hasonló ellenérték jött Chicagóból, Calais Campbell pedig egy 5. körbe került a Baltimore-nak. A napokban Yannick Ngakoue ügyének végére is pont került, ő Minnesotában kötött ki.

Rob Gronkowski Buccaneershez szerződéséről már fentebb szóltunk, térjünk még ki a Seattle szokásos meglepő húzására is, két 1. és egy 3. kört is adott Jamal Adamsért a New York Jetsnek.

A HOLT SZEZON CSERÉI (IDŐRENDBEN)
1. Denver Broncos Jacksonville Jaguars

4/118. A. J. Bouye, szélső hátvéd
2. Carolina Panthers Los Angeles Chargers

Trai Turner, belső támadófalember Russell Okung, szélső támadófalember
3. Baltimore Ravens Jacksonville Jaguars

5/170. Calais Campbell, védőfalember
4. Atlanta Falcons Baltimore Ravens

2/55.+5/157. Hayden Hurst, tight end+4/143.
5. Indianapolis Colts San Francisco 49ers

1/13. DeForest Buckner
6. Buffalo Bills Minnesota Vikings

1/22.+5/155.+6/201.+2021/4. Stefon Diggs, elkapó+7/239.
7. Arizona Cardinals Houston Texans

David Johnson, futó+2/40.+2021/4. DeAndre Hopkins, elkapó+4/131.
8. Cleveland Browns Denver Broncos

7/21. Andy Janovich, fullback
9. Detroit Lions New England Patriots

5/172. Duron Harmon, söprögető+7/235.
10. Chicago Bears Jacksonville Jaguars

4/140. Nick Foles, irányító
11. Denver Broncos Tennessee Titans

7/237. Jurrell Casey, védőfalember
12. Philadelphia Eagles Detroit Lions

3/85.+5/166. Darius Slay, szélső hátvéd
13. Pittsburgh Steelers Baltimore Ravens

5/21. Chris Wormley, védőfalember+2021/7.
14. Washington Football Team Carolina Panthers

5/148. Kyle Allen, irányító
15. Seattle Seahawks Washington Football Team

5/162. Quinton Dunbar, szélső hátvéd
16. Los Angeles Rams Houston Texans

2/57. Brandin Cooks+2022/4.
17. Tampa Bay Buccaneers New England Patriots

4/139. Rob Gronkowski, tight end+2020/7.
18. Philadelphia Eagles San Francisco 49ers

6/190. Marquise Goodwin, elkapó+6/210.
19. San Francisco 49ers Washington Football Team

5/156.+2021/3. Trent Williams, támadófalember
20. Miami Dolphins San Francisco 49ers

5/153. Matt Breida, futó
21. New York Jets Indianapolis Colts

6/211. Quincy Wilson, cornerback
22. Atlanta Falcons Miami Dolphins

2021/7. Charles Harris, irányítósiettető
23. Seattle Seahawks New York Jets

2021/1.+2022/1.+2021/3. Jamal Adams, söprögető+2022/4.
24. Miami Dolphins Chicago Bears

2021/6. Adam Shaheen, tight end
25. Las Vegas Raiders Miami Dolphins

2021/4. Raekwon McMillan, linebacker+2021/5.
26. Minnesota Vikings Jacksonville Jaguars

2021/2.+2022/5. (4./3. körre is javulhat) Yannick Ngakoue, irányítósiettető
27. Buffalo Bills Carolina Panthers

2023/7. Andre Smith, linebacker
28. Washington Football Team Las Vegas Raiders

2021/6. David Sharpe, támadófalember+2021/7.
29. New York Giants Denver Broncos
  2021/7. Isaac Yiadom, cornerback
Joe Burrow (9) lett a 2020-as játékosbörze első kiválasztottja (Fotó: Getty Images)


A 2020-AS NFL-DRAFT

Áprilisban rendezték meg az NFL holt szezonjának legjelentősebb eseményét, a 2020-as játékosbörzét. A draft első választásaként a Cincinnati Bengals az összes releváns egyetemi rekordot megdöntő irányító Joe Burrow-t vitte, a Tampa Bay Tom Brady védelmére helyezte a hangsúlyt, a Green Bay Aaron Rodgers utódját választotta ki, a címvédő Chiefs pedig az LSU kiváló futójával erősítette meg eddig is feltartóztathatatlan támadójátékát. Az első kör húzásairól bővebben ide kattintva olvashat!

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRE
  1. Cincinnati Bengals Joe Burrow, irányító (LSU) 
  2. Washington Redskins Chase Young, irányítósiettető (Ohio State) 
  3. Detroit Lions Jeff Okudah, cornerback (Ohio State)
  4. New York Giants Andrew Thomas, támadófalember (Georgia)
  5. Miami Dolphins Tua Tagovailoa, irányító (Alabama)
  6. Los Angeles Chargers Justin Herbert, irányító (Oregon)
  7. Carolina Panthers Derrick Brown, védőfalember (Auburn)
  8. Arizona Cardinals Isaiah Simmons, linebacker (Clemson)
  9. Jacksonville Jaguars C. J. Henderson, cornerback (Florida) 
10. Cleveland Browns Jedrick Wills Jr., támadófalember (Alabama)
 A TELJES LISTA ITT!

 
Ezúttal is számos kiválóság döntött a visszavonulás mellett, mint például a korábbi év védője Luke Kuechly, a kétszeres bajnok Eli Manning, a Baltimore támadófalának tán legjobbja, Marshal Yanda, vagy épp a 2000-as évek legjobb csapatába beválasztott tight end, Antonio Gates is.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2020. szeptember 11.,   2.20 Kansas City Chiefs–Houston Texans  
2020. szeptember 13., 19.00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks  
2020. szeptember 13., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns  
2020. szeptember 13., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets  
2020. szeptember 13., 19.00 Carolina Panthers–Las Vegas Raiders  
2020. szeptember 13., 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears  
2020. szeptember 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts  
2020. szeptember 13., 19.00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers  
2020. szeptember 13., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins  
2020. szeptember 13., 19.00 Washington Football Team–Philadelphia Eagles  
2020. szeptember 13., 22.05 Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers  
2020. szeptember 13., 22.25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers  
2020. szeptember 13., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals  
2020. szeptember 14.,   2.20 Los Angeles Rams–Dallas Cowboys  
2020. szeptember 15.,   1.15 New York Giants–Pittsburgh Steelers  
2020. szeptember 15.,   4.10 Denver Broncos–Tennessee Titans  
A TELJES MENETREND ITT!

 

2021.01.21 09:59:53

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS, MIHÁLY NORBERT (KEZDO5.HU)

Csaknem 100 pontot dobott a Durant, Harden, Irving trió, de így is kikaptak a tartalékos Cavstől.

2021.01.19 09:08:55

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (KEZDO5.HU)

A Suns sem bírt a belendülő Memphisszel, levédekezte a Dallast a Toronto.

2021.01.18 09:18:52

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Összeomlott a Celtics • Denverben nyert rangadót a Jazz • Túldobta a Sacramentót a New Orleans.

2021.01.17 09:00:55

Amerikai sportok AGÁRDI LÁSZLÓ, MIHÁLY NORBERT (KEZDO5.HU)

Győzelemmel tért vissza Ja Morant • Egészen kiváló mérkőzést nyert meg a Blazers.

2021.01.16 09:23:14

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Milwaukee Bucks megverte a Dallas Maverickst, hosszabbításban kapott ki a Chicago Bulls.