NFL: Bradyék legyőzték a Cowboyst, Mahomes megint tündökölt

Vágólapra másolva!
2022.09.12. 08:22
null
Tom Bradyék dallasi győzelemmel kezdték az új idényt (Fotó: Getty Images)
Patrick Mahomes öt touchdownpasszal jelentkezett a Kansas City Chiefsben az Arizona Cardinals ellen a profi amerikaifutball-liga (NFL) új idényének első fordulójában. A Tom Brady által irányított Tampa Bay Buccaneers bár csak egy hatpontost szerzett, a mezőnygólok által dominált találkozón így is simán legyőzte az irányítóját vesztő Dallas Cowboyst, míg a New York Giants izgalmas végjátékban győzött a Tennessee Titans vendégeként.

Patrick Mahomes nem sok esélyt hagyott az Arizona Cardinalsnak, hiszen a Kansas City Chiefs irányítója az új évadot is pazarul kezdte: 360 passzolt yardjából öt touchdownt szorgoskodtak össze elkapói, s a vendégek könnyedén, 44–21-re győztek a Cardinals vendégeként.

 

A házigazda Los Angeles Chargers a Khalil Mack és Joey Bosa által vezérelt remek védekezése mellett támadásban is a Las Vegas Raiders fölé nőtt, hiszen az első negyed egy-egy mezőnygólja után Justin Herbert először Zander Horváthnak, majd DeAndre Carternek, aztán Gerald Everettnek adott TD-passzt – a vendéglátó 24–19-re nyert.

 

A Nemzeti Főcsoport (NFC) északi csoportrangadóján a Kirk Cousins által irányított Minnesota Vikings a harmadik negyed elején már 20–0-ra vezetett a Green Bay Packers ellen, amely csak egy touchdownt és egy extra pontot tudott feltenni a táblára, míg a „vikingek”Justin Jefferson 9 elkapásból termelt 184 yardjával és két TD-jével meglepően simán győztek 23–7-re.

 

A Tennessee Titans kezdte jobban a New York Giants elleni találkozót, hiszen a házigazda egy TD-ig és két mezőnygólig jutott az első félidőben. A vendégek a fordulás után viszont ledolgozták hátrányukat. A hazaiakDontrell Hilliard második touchdownjával visszavették a vezetést, de a mérkőzés utolsó két perce a Giants hatpontosával kezdődött, ami után Saquon Barkley sikeres kétpontos kísérletének köszönhetően már fordítottak is a vendégek (20–21). A Tennessee-nek volt lehetősége a győzelemre, de négy másodperccel a mérkőzés vége előtt a Titans rúgója, Randy Bullock kihagyta 36 yardos mezőnygólkísérletét, így a Giants izgalmas hajrában nyert egy ponttal.

 

A magyar idő szerint hétfő hajnali Dallas Cowboys–Tampa Bay Buccaneers mérkőzés nem a két sztárirányító, Dak Prescott és Tom Brady gigászi csatáját hozta, hiszen az első két negyedben csak mezőnygólokat láthatott a közönség. A hazaiak egy hárompontosára néggyel felelt a Bucs, amely emellett még egyet ki is hagyott. A találkozó egyetlen TD-jét a harmadik negyedben Mike Evans szerezte, s a Tampa Bay 19–3-ra győzött a Dallas vendégeként.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az utolsó negyedben megsérült a Cowboys irányítójának, Dak Prescottnak a dobókeze, s a szakmai stáb hetekig nem számíthat rá.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ

Arizona Cardinals–Kansas City Chiefs 21–44
Los Angeles Chargers–Las Vegas Raiders 24–19
Minnesota Vikings–Green Bay Packers 23–7
Tennessee Titans–New York Giants 20–21
Dallas Cowboys–Tampa Bay Buccaneers 3–19

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik