NFL: az utolsó negyedben izzadhatott a Green Bay

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.26. 08:05
null
Nagyobb lett a csata, mint előzetesen várni lehetett (Fotó: Getty Images)
Hiába számított toronymagas esélyesnek a profi amerikaifutball-liga szombat esti összecsapásán a Green Bay Packers, a mérkőzést jól kezdő, majd jól is hajrázó Cleveland Browns közel járt ahhoz, hogy meglepetést okozzon...

 

 

A Nemzeti főcsoportban (NFC) élen álló Green Bay az Amerikai főcsoport (AFC) sereghajtói közé tartozó Brownst fogadta, s került rögvest a meccs elején hatpontos hátrányba. Csakhogy a vendégek Nick Chubb futójátékból elért touchdownja után kihagyták az extra pontot, ezzel pedig esélyt adtak arra, hogy a Packers egyetlen jó akciót követően fordítani tudjon: a 9. perc végén Allan Lazard TD-je után ez meg is történt, Mason Crosby nem hibázott. (7–6)

A második negyed már sokkal inkább a Green Bay szája íze szerint alakult, 14–6-ra hozták, s ehhez ellépni látszottak a hazaiak. A nagyszünet után nem szakadt ránk pontözön, a harmadik játékrész mindössze két mezőnygóllal kecsegtetett, maradt a csapatok közti kilencpontos különbség.

A Clevlend a negyedik negyed hajrájához közeledve Anthony Schwartz passzjátékból szerzett TD-jével zárkózott, ezúttal az extra pont is meglett, ezzel némileg talán aggodalomra ösztökélve a hazaiakat, de a hátralévő idő kevés volt ahhoz, hogy a Browns fordítani tudjon. (24–22)

Az éjszaka másik mérkőzésén az Indianapolis Colts hat ponttal nyert az Arizona Cardinals ellen.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ
Green Bay Packers
–Cleveland Browns 24–22
Arizona Cardinals–Indianapolis Colts 16–22

Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
6 órája

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
2026.01.16. 20:56

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
2025.12.28. 13:16
Ezek is érdekelhetik