NBA: így úszott el tavaly DeRozan Lakers-szerződése

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.29. 22:45
null
DeMar DeRozant megdöbbentette, hogy nem kellett a Lakersnek, de Chicagóban remekelt
A San Antonio Spurs csapatát 2021 nyarán elhagyó, s a Chicago Bullshoz szerződő  DeMar DeRozan elmondta, biztos volt benne, hogy az előző idényt a Los Angeles Lakers játékosaként kezdheti, de a kaliforniai klub meglepő lépésre szánta el magát.


A tapasztalt játékos már akkor is többször elmondta, hogy szívesen csatlakozna a Lakershez, hiszen egész gyermekkorában rajongott érte, sőt, még akár a veteránminimum fizetést is elfogadná, hogy kerettag legyen. Mindezek ellenére a Lakers főigazgatója, Rob Pelinka a liga 2017-es legjobbja, Russell Westbrook mellett rakta le a voksát.

DeRozan J.J. Redick volt NBA–játékos podcastjében mondta el a történetét, hogy miért a Bullsban, és nem arany-lila mezben folytatta pályafutását.

„Azt hittem, már megállapodtunk. Néhány napra Mexikóba mentem kiszellőztetni a fejem abban a tudatban, ha visszatérek, aláírom a szerződésem a Lakersszel. Egyik reggel Kyle Lowry hívott fel, és azt mondta nekem, hogy Russell Westbrookot Los Angelesbe cserélték. Ekkor rájöttem, hogy ez valószínűleg elúszott” – mondta DeRozan.

A hír hallatán a LosAngeles-iszurkolók biztosan felháborodnak, hiszen DeRozan a Bullsba igazolása óta talán karrierje egyik legkimagaslóbb formáját produkálja, míg a Lakers és Westbrook kiábrándító idényen van túl.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik