Harmadszor is kikapott a címvédő Kings, ezúttal Edmontonban

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 10:43
null
Dwight King (LA Kings) és Mark Fistric (Edmonton) „ütközteti egymás nézetét" (Fotó: Reuters)
Az észak–amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 6. játéknapján tizenegy gól született Torontóban, amiből a vendég New York Islanders hetet vállalt, három góllal jobbnak bizonyulva a Maple Leafsnél. A címvédő Los Angeles Kings továbbra is nyeretlen, miután elbukta a harmadik mérkőzését: ezúttal Edmontonban kapott ki az Oilerstől a hosszabbításban.

 

Marián Hossa szezonbeli ötödik gólja jelentette a túlórás Chicago-győzelmet, a vesztes Dallas emberhátrányban kapitulált a 62. percben. A Blackhawks megőrizte veretlenségét, negyedszer győzött. Ennél tovább húzta a hosszabbítást a Kings, amely a 64. perc elején létszámhátrányban szedte be a vereséget jelentő gólját, az érdem pedig az edmontoni Sam Gagneré, aki először volt eredményes az idényben.

A 13. percre kétgólos előnyt szerző Toronto aligha sejtette, milyen sors vár rá a folytatásban. Az Islanders a 34. percre kiegyenlített, majd a záró harmadot három góllal kezdve eldöntötte a találkozót. Szárnyaszegett volt a Rangers, amely a 42. percben lőtte az egyetlen találatát, azt is fórban játszva, így a Philadelphiának a második harmad közepén szerzett duplája győzelmet ért.

A Montreal a gól nélküli első harmadot követően tizenegy lövésből négyszer köszönt be a Washingtonnak, így a záró részben hiába kerültek mezőnyfölénybe a házigazdák – 11-szer lőttek kapura, a vendégek kétszer –, csak szépíteniük sikerült.

Eric Staal vezette győzelemre a Carolinát: 3–2-es Hurricanes-vezetés után mesterhármast vágott, amelyre már csak egyszer válaszolt a Buffalo. A Florida vezető góljára harmadonként egy-egy találattal válaszolt az Ottava.

A St. Louis a Nashville-t, a Colorado a Columbust nullázta le. Előbbi mérkőzésen Jaroslav Halák 13 lövést hárítva karrierje 24. shutoutját könyvelhette el, a 15.-et a Bluesban. Utóbbi összecsapáson Szemjon Varlamovnak jóval több dolga volt, hiszen 33-szor védett – neki ez a kilencedik shutoutja, egyúttal az ötödik jelenlegi klubjában, viszont csak az első hazai pályán.

A San Jose első harmad végén szerzett találatára hárommal felelt a Phoenix, amely így kétgólos fórral várta a mérkőzés kis túlzással utolsó tíz percét. Akkor azonban nagy rohamra indultak a házigazdák, aminek Sharks-siker lett a vége. A mérkőzést lezáró négy hazai gólból kettőt vállalt Patrick Marleau, aki már hatgólos az idényben.

NHL
ALAPSZAKASZ, 6. JÁTÉKNAP
Carolina Hurricanes–Buffalo Sabres 6–3
Philadelphia Flyers–New York Rangers 2–1
Toronto Maple Leafs–New York Islanders 4–7
Washington Capitals–Montreal Canadiens 1–4
Florida Panthers–Ottawa Senators 1–3
St. Louis Blues–Nashville Predators 3–0
Dallas Stars–Chicago Blackhawks 2–3 – h.u.
Colorado Avalanche–Columbus Blue Jackets 4–0
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 2–1 – h.u.
San Jose Sharks–Phoenix Coyotes 5–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik