Erős válasz a Memphistől, vezet a Bulls

Vágólapra másolva!
2013.04.26. 10:33
null
Carlos Boozer (fehérben) és a Chicago őrzi a Brooklyn ellen megszerzett előnyét (Fotó: Reuters)
Mára virradóra három találkozóval kezdődtek meg a harmadik mérkőzések az NBA rájátszásának első körében. Milwaukee-ban nem született meglepetés, miután a harmadik negyedben lerendezte a címvédő az addig meglepően jól álló hazaiakat, Chicagóban viszont sorozatban másodszorra nyert az ötödik kiemelt Bulls, így átvette a vezetést a nála eggyel jobbnak rangsorolt Brooklyntól. A Memphis életben tartotta reményeit azzal, hogy simán legyűrte a Clipperst, Chris Pault ráadásul úgy megfogta Mike Conley, hogy rá sem lehetett ismerni az olimpiai bajnokra. Nézzük a részleteket!

 

Milwaukee Bucks (8. kiemelt)–Miami Heat (1.) 91–104 (30–21, 20–27, 18–30, 23–26)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3

A 12-ből csak 1 mezőnydobását értékesítő Dwyane Wade és társai az első két negyedben elhitették a Milwaukee-val, hogy van keresnivalója ezen a találkozón, ám a 22 pontos, 6 gólpasszos LeBron James, valamint a 16 ponttal és 14 lepattanóval dupla duplázó Chris Bosh magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a fordulást követően és a harmadik etap végén már kétszámjegyű előnyben volt a bajnoki címvédő.

Az első hét NBA-idényét a Bucks színeiben lejátszó Ray Allen ráadásul 23 pontjából 15-öt is a triplavonalon túlról szerzett, ami azt jelenti, hogy immáron ő a liga playoff-történetének legtöbb hárompontosát értékesítő játékosa! A Bucks Monta Ellis (7 pont, 6 gólpassz) teljes kikapcsolása miatt sem tudott már visszajönni a záró periódusban, tehát a Heat egy győzelemnyire került a második körbe kerüléstől és a söpréstől.
A Heat legjobb dobói: R. Allen 23, L. James 22, Bosh 16
A Bucks legjobb dobói: Sanders, Jennings 16-16, Ilyasova 15

Chicago Bulls (5. )–Brooklyn Nets (4.) 79–76 (19–17, 22–17, 24–18, 14–24)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1

A Bulls nem kezdett jól, ám az első és a második 12 percet egy 28-6-os rohanással kötötte össze a chicagói alakulat, mely egészen a negyedik negyed elejéig abszolút kontroll alatt is tartotta a derbit, ám akkor feltámadt poraiból a Joe Johnsont sérülten is erőltető Nets és feljött két pontra! Joakim Noah úgy állhatott oda a büntetővonalra ilyen szituációban, hogy pontja még nem volt a találkozón, de azért az egyik kísérletét értékesítette, ami végül kiderült, hogy a győzelmet is biztosította, hiszen a viszonylag tiszta helyzetből triplát rontó vendégek már nem tudtak érdemben válaszolni és így a pályaelőnyt sem volt képes visszaszerezni PJ Carlesimo gárdája.

A hazaiaknál Carlos Boozer (22 pont, 16 lepattanó) úgy tűnik, hogy a rájátszásban is tudja folytatni az alapszakaszban mutatott fantasztikus játékát, de a Derrick Rose-t egyelőre be nem vető Chicago Luol Dengtől (21 pont, 10 lepattanó) és a 12 egységig jutó Kirk Hinrichtól is sok segítséget kapott támadásban, a Bulls csapatvédekezésére pedig már nem is nagyon vannak szavak, volt egy olyan szakasza a találkozónak, amikor a Nets 26 mezőnykísérletéből csak egy talált utat a gyűrűbe! Folytatás ugyanitt a United Centerben, ahol mondani sem kell, óriási lesz a tétje a negyedik felvonásnak.
A Bulls legjobb dobói: Boozer 22, Deng 21, Hinrich 12
A Nets legjobb dobói: B. Lopez 22, Deron Williams 18, Joe Johnson 15

Memphis Grizzlies (5.)–Los Angeles Clippers (4.) 94–82 (23–20, 24–19, 23–23, 24–20)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Zach Randolph, aki egy 27 pontos, 11 lepattanós dupla duplával vezette győzelemre a Memphis-t, miután kétszer levette őt a pályáról a Clippers elleni sorozatban Blake Griffin.
A nap lúzere: Chris Paul, aki egyrészt borzasztóan rossz napot fogott ki, másodsorban pedig gyönyörűen hajszolta bele őt a rosszabbnál rosszabb döntésekbe és megoldásokba az Év Védője szavazáson méltatlanul elfeledett Mike Conley.

A már sokat emlegetett saját stílus-ráerőltetés ma összejött a Memphis-nek, melynek centere, Marc Gasol a feldobás előtt vehette át az Év Legjobb Védőjének járó trófeát Dikembe Mutombótól. Chris Paul (8 pont, 11-ből 4 mezőnyből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 3 szerzett labda, 5 eladott labda) és Mike Conley (6 pont, 9-ből 1 mezőnyből, 6 lepattanó, 10 gólpassz, 3 szerzett labda, 2 blokk) mindketten hasznosak voltak, de pontszerzésben gyakorlatilag kioltották egymást, ami talán mondani sem kell, hogy a Los Angeles-ieknek fájt jobban.

A hazaiak győzelmének kulcsa ezen felül Zach Randolph (27 pont, 11 lepattanó) óriási formajavulása és a kispad (30 pont) feljövetele volt, 39 százalékkal dobott mezőnyből és a triplavonalon túlról is a Clippers, melyet 82 ponton tartott a liga egyik legjobb védelme. A Grizzlies megmutatta, hogy van még visszaút számára ebben a párharcban az első két, igen balul sikerült összecsapás után is, ezen a fronton szintén rengeteg dologról dönthet, hogy ki nyeri a negyedik összecsapást, amit természetesen megint Memphisben rendeznek majd két nap múlva.
A Grizzlies legjobb dobói: Z. Randolph 27, M. Gasol 16, Pondexter, T. Allen 13-13
A Clippers legjobb dobói: Griffin 16, M. Barnes 12, Billups 11

NBA, RÁJÁTSZÁS, FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT, 3. MÉRKŐZÉS
Milwaukee Bucks (8. kiemelt)–Miami Heat (1.) 91–104
(30–21, 20–27, 18–30, 23–26)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3

Chicago Bulls (5. )–Brooklyn Nets (4.) 79–76 (19–17, 22–17, 24–18, 14–24)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1

NYUGATI FŐCSOPORT, 3. MÉRKŐZÉS
Memphis Grizzlies (5.)–Los Angeles Clippers (4.) 94–82 (23–20, 24–19, 23–23, 24–20)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik