Az utolsó játék döntött - 2-0-ra vezet a Golden State!

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.05.22. 08:36
null
Hiába Harden 38 pontja, a Golden State nyert (Fotó: Reuters)
Ismét hatalmas párharcot vívott Steph Curry és James Harden, az utolsó másodpercekből azonban ezúttal is előbbi jött ki jobban – ezzel újabb szoros végjáték után 2-0-ra vezet a Warriors az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjében. Íme a részletek!

Golden State Warriors–Houston Rockets 99–98

Harden hibája a meccsbe került. A Rockets dobóhátvédje újabb parádés estén van túl, gyakorlatilag tarthatatlannak bizonyult – 21 dobásból berámolt 38 pontot 10 lepattanó és 9 gólpassz mellett. A második negyedben az ő nagy kosaraival zárkózott fel a Houston, majd a hajrában is ő húzta a gárdát – a döntő ütést viszont nem tudta bevinni. A Warriors nem tudta nyolc másodperc alatt átvinni a labdát a felezővonalon, Howard zsákolásával egy pontra zárkóztak a vendégek, majd a center levédekezte Barnes dobását – a labda Hardenhez került az utolsó támadásra. McHale nem kért időt, hiszen ebben a helyzetben él igazán Szakáll – ezúttal azonban tökéletesen csapdázta be őt a Curry-Thompson páros, így a meccsnyerőnek szánt támadásból eladott labda lett, ezzel pedig a második mérkőzést is a Golden State nyerte.

Curry erősen kezdett, erősen zárt. Prigioni „szorításában” nagyon élt az első negyedben az MVP, a tizenkét perc végére tizenöt ponttal és 4/5 triplával büszkélkedhetett – nem véletlen, hogy csapata is ekkor építette ki előnyét. A negyedik játékrészben aztán ismét a gárda élére állt, végül 33 pontig jutott, a Rockets ezúttal is képtelen volt mit kezdeni vele. A rohanásból megint a GSW jött ki jobban, leindításból 20 pontot szereztek a hazaiak és bár végigjátszott figura egyik félnél sem akadt sok, az utolsó játék a Warriors javára döntött. 2-0, ezzel Steve Kerr csapatáról lekerült a nyomás és most már muszáj hoznia a következő két találkozót a Houstonnak – eddig mindkét végjátékban Hardenék zárkóztak fel, de az utolsó dobást nem tudták megcsinálni…

A párharc állása: 2–0 a Warriors javára.

A Warriors legjobb dobói: Curry 33/15, Bogut 14, Thompson 13/3
A Rockets legjobb dobói: Harden 38/19, Howard 19, Jones 12

 

Legfrissebb hírek

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2025.05.11. 09:11

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
2025.05.09. 07:17

Ilyen még nem volt az NBA-ben: mind a négy főcsoport-elődöntő a vendégcsapat győzelmével indult!

Amerikai sportok
2025.05.07. 07:50

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55

NBA: idegenben nyert a Houston, otthon harcolhatja ki a továbbjutást

Amerikai sportok
2025.05.03. 08:14

Kiharcolta Los Angelesben a hetedik meccset a Clippers, továbbment a Knicks – videók

Amerikai sportok
2025.05.02. 08:36
Ezek is érdekelhetik