Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

R. P.R. P.
2026.03.13. 21:11
null
Fotó: Facebook/DKSE - DSE Röplabda Akadémia
A Dunaújváros közel három év és 81 elvesztett bajnoki után nyert ismét a TippmixPro férfi röplabda Extraligában azzal, hogy az alapszakasz pénteki játéknapján 3:1-re győzött Kecskeméten.

 

Az újvárosiak legutóbb 2023 áprilisában nyertek bajnoki mérkőzést, akkor Dágon kerekedtek felül öt játszmában. Ezúttal az első két szettet vették sikerrel, majd kecskeméti szépítés után a negyedik felvonásban is jobbak voltak. Így sorozatban elvesztett 81 bajnoki – és négy Magyar Kupa-találkozóval együtt összesen 85 elbukott tétmeccs után – ismét ünnepelhetett a DKSE.

A vendégek edzője, Tomanóczy Tibor elégedetten értékelt a klub honlapján.

„Nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, s bár valóban volt egy hullámvölgyünk a harmadik szettben, erre jól tudtunk reagálni és a negyedik játszmában 17:17 után sikerült meglépnünk, majd végül győznünk. Ez egy szépen kiharcolt siker volt, magunknak kellett kiküzdenünk, egyáltalán nem adták ingyen, ezért nagyon értékes. Örülünk, hogy nyertünk és megszakadt a rossz sorozatunk” – fejtette ki a tréner, egyben reményét fejezte ki, hogy további győzelmekkel tudják majd megörvendeztetni szurkolóikat.

RÖPLABDA
Férfi Extraliga
Alapszakasz
Kecskeméti RC–Dunaújvárosi KSE 1:3 (–21, –13, 16, –23)
Vidux-Szegedi RSE–Prestige Fitness PSE 0:3 (–13, –23, –14)
DEAC–Szolnoki RK-SC SI 3:0 (8, 19, 21)

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
2026.06.11. 20:32

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 18:44

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

Röplabda: a Kecskeméti Sportiskola nyerte az U17-es fiúbajnokságot

Utánpótlássport
2026.06.08. 13:16

Röplabda: a BRSE nyerte az U17-es leánybajnokságot

Utánpótlássport
2026.06.07. 19:25

Nagy Attila: Sosem eredményekben, hanem játékosnevelésben gondolkodom

Utánpótlássport
2026.06.05. 17:38

Röplabda: újra trónon a Pénzügyőr az U20-as férfibajnokságban

Utánpótlássport
2026.06.01. 18:14
Ezek is érdekelhetik