Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Vágólapra másolva!
2025.09.14. 22:59
null
Joe Burrow sérülése után Jake Browning (a labdával) vezérletével győzött a Bengals a Jaguars ellen (Fotó: Getty Images)
Fordulatos, a végjátékban is izgalmas mérkőzéseket hozott az NFL 2. játékhetének vasárnap kora esti szakasza, több mérkőzés is az utolsó percekben dőlt el, míg a Dallas a hosszabbítás utolsó másodperceiben kerekedett a New York Giants fölé. A Cincinnati annak ellenére gyűrte le a Jacksonville-t, hogy Joe Burrow a mérkőzés korai szakaszában megsérült és nem térhetett vissza. Fordulatokban gazdag volt a Miami–New England csoportrangadó is, és a San Franciscónak is izgulnia kellett a New Orleans elleni végjátékban.

CINCINNATI BENGALS–JACKSONVILLE JAGUARS 

Megtörtént a baj, máris veszélyben a Bengals szezonja? Bár győzelemmel indította az idényt, a Jaguars elleni második heti meccs elején rosszul nézett ki a Bengals, Joe Burrowt egyáltalán nem tudta megvédeni a támadófala, majd a legrosszabb is megtörtént: a klasszis irányító megsérült, pontosabban a lábujja, s elhagyta a pályát, nem is jött vissza. Pontos diagnózis természetesen még nincs, de nem nézett ki jól. Mindenesetre a Bengals Jake Browning irányításával is tudott haladni a támadások során, de ő és a túloldalon Trevor Lawrence kemény interception-csatát vívott egymással: előbbi három, utóbbi két picket dobott csapatuk kárára. A végén a Jaguars 27–24-re vezetett, de a Bengals elindult egy meccsfordító támadósorozatra, amit végig is vitt: Browning futott be egy yardról, csapata pedig 31–27-re nyert, így 2–0-vel áll, de Burrow miatt aggódhat. Klasszis elkapója, Ja’Marr Chase 165 elkapott yarddal és 1 TD-vel zárt.

DALLAS COWBOYS–NEW YORK GIANTS

Igazi csoportrangadónak indult, klasszikus lett belőle. A Cowboys az első héten kifejezetten jól festett a címvédő Philadelphia Eagles ellen, dacára a vereségnek, így toronymagas favorit volt a liga egyik leggyengébb csapatának tartott Giants ellen. Csakhogy azt sokan hajlamosak elfelejteni, hogy New Yorkban a liga egyik legjobb védőfalával rendelkeznek, amely szétszedte Dak Prescott irányítót és támadófalát, ráadásul a túloldalon Russel Wilson is előhúzott valamit a régiből, remekül játszott, hogy a csapat sztárelkapóját, Malik Naberst csak a sor végén említsük… A szünetben 13–10-re a Giants vezetett, majd többször is változott a vezető csapat kiléte, végül úgy tűnt, szűk egy perccel a vége előtt Prescott passzából megnyeri a meccset a Cowboys, ekkor lett 34–30. Persze volt még fordulat, nem is egy. A Giants egy hatalmas Nabers (aki később 167 yarddal és 2 TD-vel zárt) elkapás után 37–34-re visszavette a vezetést 25 másodperccel a vége előtt, de a hazaiak klasszis rúgójuk, Brandon Aubrey segítségével, egy mezőnygóllal kiegyenlítettek. 37–37-nél jöhetett hát a hosszabbítás, ami hasonló őrületet hozott: mindkét csapat két-két támadósorozatot elrontott, már a szezon első végleges döntetlenjéhez is közel jártunk, aztán az utolsó másodpercekben Aubrey eldöntötte a meccset, 40–37-re nyert a Cowboys. 

DETROIT LIONS–CHICAGO BEARS 

A Ben Johnson Bowl. A legtöbb helyen így harangozták be a meccset, hiszen az elmúlt években a Lions támadókoordinátoraként sikert sikerre halmozó szakember, Ben Johnson ettől az idénytől kezdve már a csoportrivális Bears vezetőedzőjeként dolgozik. Nos, a Green Bay Packers elleni múlt heti, sima vereség után rengetegen leírták a tavaly még bajnokesélyes Lionst, a csapat azonban korábbi sikerkovácsával szemben mutatta meg, korai lenne még leírni. Ugyan a futójáték ezúttal sem ment úgy, mint korábban, Jared Goff remekül játszott, a meccs végére 334 passzolt yarddal és 5 (!) touchdown-passzal zárt. A túloldalon a tavalyi 1/1-es Caleb Williams a megerősített Bears támadófal mögött sem mozog még komfortosan, 207 passzolt yardja, 2 TD-je és egy interceptionje lett. A Lions végül nagyon simán, 52–21-re nyert. A győztes csapat legjobbja a sztárelkapó Amon’Ra St. Brown volt, aki 9 elkapásból 115 yardot és 3 (!) TD-t hozott, de a túloldalon Rome Odunze is remekelt 128 yarddal és két elkapott hatpontossal.  

NEW YORK JETS–BUFFALO BILLS 

A Bengals szurkolóihoz hasonlóan a Buffalo szimpatizánsai is megijedhettek, amikor a New York Jets elleni meccs első negyedének végén Josh Allen fájdalmas arccal a földön maradt, majd le is kellett jönnie a pályáról, és a negyedet Mitch Trubisky fejezte be helyette. Csakhogy Allen gyorsan összeszedte magát, és a második negyed elejére visszatért. Az irányító és a két futott touchdownt szerző James Cook vezérletével a Bills nagyon simán legyőzte csoportriválisát.

MIAMI DOLPHINS–NEW ENGLAND PATRIOTS

Az AFC Keleti csoportjának másik két csapata szintén egymás ellen játszott. A Miami úgy kezdte a New England elleni meccset, ahogy egy hete az Indianapolis ellenit végigszenvedte: a vendégek az első két támadásukból pontokat szereztek. A Dolphins védelme az idény első kilenc akciója során képtelen volt megállítani aktuális ellenfelét. A tizedikre azonban már sikerült, és ennek köszönhetően kifejezetten szoros és fordulatos meccset játszott egymással a Dolphins és a Patriots, ráadásul szinte mindenféle touchdownt láthattunk. A New England-i Drake Maye kettőt passzolt, egyet futott, a Dolphinsnál Tua Tagovaiola passzolt kettőt, majd Malik Washington 74 yardos punt visszahordásból volt eredményes. Ezzel 27–24-re vezetett a floridai csapat a záró negyed felénél, de az utolsó szó a vendégeké volt, Antonio Gibson a kirúgás után 90 yardos visszahordással döntött a Patriots javára.

PITTSBURGH STEELERS–SEATTLE SEAHAWKS

Fordulatos mérkőzést nyert meg Pittsburghben a Seattle, amely megtörte 22 meccses rossz sorozatát (ami a leghosszabb volt a liga csapatai közül), és az első támadásából touchdownt szerzett. Ezt követően a Steelers védelme összeszedte magát, kétszer is labdát szerzett, és a korábbi seattle-i D. K. Metcalf első pittsburghi TD-jének is köszönhetően még az első félidőben 14–7-re fordított. A második félidőben azonban ellenfele fölé nőtt a Seahawks, a két TD-passzt kiosztó Sam Darnold vezérletével 24 pontot szerzett (közte hatot Jason Myers kirúgásából, miután a labda Kaleb Johnsont érintve begurult a Steelers célterületére, ott megállt, és a seattle-i George Holani vetődött rá elsőként), míg a hazai csapat csak hármat. 

TENNESSEE TITANS–LOS ANGELES RAMS

Hasonló forgatókönyv szerint játszották le a Tennessee–LA Rams összecsapást Nashville-ben, ahol a vendégek korai TD-je (Puka Nacua ezúttal nem elkapásból, hanem 45 yardos futásból jutott el az ellenfél célterületére) után a félidőben 13–10-es hazai vezetéssel tértek pihenőre a csapatok. A tavaszi draftelső Cam Ward szédületes passzal találta meg a szintén újonc Elic Ayomanort. Még 16–13-ra is a Titans vezetett, csakhogy ezután három touchdownt szerzett zsinórban a Rams (közte Davante Adams első hatpontosát új csapatánál), és nem maradt kérdés az utolsó percekre.

BALTIMORE RAVENS–CLEVELAND BROWNS  

Simának ígérkezett, sima is lett. A Buffalo Bills elleni nagyon fájó, 41–40-es vereség után a Ravens megrázta magát és a liga gyengébb csapatai közé sorolt csoportrivális ellen, s ismét 40+ pontot pakolt fel a táblára, miközben a Browns csak kozmetikázni tudott idővel az eredményen. Lamar Jackson 4 TD-t passzolt, DeAndre Hopkins újabb hatpontos elkapással jelentkezett, miközben a Ravens ezúttal 50 futott yardig sem jutott el. A vége 41–17 lett a hazaiaknak. 

NEW ORLEANS SAINTS–SAN FRANCISCO 49ERS

A Brock Purdy nélkül felálló San Francisco szoros mérkőzést nyert meg New Orleansban, ahol a beugró Mac Jones három touchdownpasszt is kiosztott. A Saintsben Spencer Rattler ugyanennyiig jutott, de az utolsó támadásban 21–26-nál a 49ers védelme megállította a hazaiakat, és a San Francisco a második győzelmét is megszerezte.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Cincinnati Bengals–Jacksonville Jaguars 31–27 (7–7, 3–10, 14–7, 7–3)
Dallas Cowboys–New York Giants 40–37 (0–6, 10–7, 7–3, 20–21, 3–0) – hosszabbítás után
Detroit Lions–Chicago Bears 52–21 (14–7, 14–7, 10–0, 14–7)
Tennessee Titans–Los Angeles Rams 19–33 (0–7, 13–3, 3–10, 0–7)
Miami Dolphins–New England Patriots 27–33 (0–12, 14–3, 6–8, 7–10)
New Orleans Saints–San Francisco 49ers 21–26 (0–6, 7–10, 7–3, 7–7)
New York Jets–Buffalo Bills 10–30 (0–10, 3–10, 0–3, 7–7)
Pittsburgh Steelers–Seattle Seahawks 17–31 (6–7, 8–0, 0–7, 3–17)
Baltimore Ravens–Cleveland Browns 41–17 (3–0, 7–3, 10–7, 21–7)

KÉSŐBB
22.05: Indianapolis Colts–Denver Broncos
22.05: Arizona Cardinals–Carolina Panthers
22.25: Kansas City Chiefs–Philadelphia Eagles (Tv: Arena4)
HÉTFŐ
2.20: Minnesota Vikings–Atlanta Falcons (Tv: Arena4)
KEDD
1.00: Houston Texans–Tampa Bay Buccaneers (Tv: Arena4)
4.00: Las Vegas Raiders–Los Angeles Chargers (Tv: Match4)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Green Bay Packers–Washington Commanders 27–18 (7–0, 7–3, 3–0, 10–15)


 

 

Legfrissebb hírek

A Chiefs nem tudott hazai pályán visszavágni az Eaglesnek az elvesztett Super Bowl miatt

Amerikai sportok
28 perce

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
13 órája

Jordan Love és a Green Bay könnyedén átlépett a Washingtonon

Amerikai sportok
2025.09.12. 08:52

Sosem volt még a Billséhez fogható fordítás • Kell-e aggódni a Detroit miatt?

Amerikai sportok
2025.09.09. 15:54

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
2025.09.09. 11:24

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2025.09.08. 05:41

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packers; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
2025.09.08. 01:30

60 yardos mezőnygóllal nyert a Steelers a Jets otthonában; szoros meccsen hozta a kötelezőt a Bengals

Amerikai sportok
2025.09.07. 23:20
Ezek is érdekelhetik