NBA: Mitchell 43 pontjával szépített a Cavs, újra előnyben Jokicsék

Vágólapra másolva!
2025.05.10. 08:25
null
Donovan Mitchell majdnem annyi pontot dobott, ahányas a mezszáma (45) (Fotó: facebook.cm)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának második körében elkezdődtek a harmadik mérkőzések: a Keleti főcsoportban a Cleveland a 43 pontos Donovan Mitchell vezérletével szépített az Indiana ellen, nyugaton pedig a Denver Nuggets másodszor is győzött a bajnoki cím talán első számú favoritja, az Oklahoma ellen, ezúttal hosszabbításban, és 2–1-re vezet.

 

A Keleti főcsoportot az alapszakaszban élen záró és a rájátszás első körében, a Miami ellen 4–0-val továbbjutó Cleveland az Indiana elleni második fordulót meglepően gyengén kezdte, hiszen az első két mérkőzést, hazai pályán elveszítette. A harmadik, idegenbeli meccsen viszont már két és fél perc elteltével 11–0-ra vezetett, és nem is került egyszer sem hátrányba a mérkőzésen.

A Cleveland 126–104-re győzött, köszönhetően elsősorban az öt triplát is elsüllyesztő Donovan Mitchell teljesítményének, de a Max Strus (20 pont), Jarrett Allen (19), Evan Mobley (18) trió is ponterős játékkal segítette a csapatot, így a Cavs 2–1-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tart párharcban, de a következő meccset is Indianapolisban rendezik.

MITCHELL MEGÁLLÍTHATATLAN VOLT

Az Oklahoma–Denver párharc is meglepetéssel kezdődött, ugyanis az előző körből csak hetedik meccsen továbbjutó, fáradt Nuggetsnek az első meccsen előzetesen nem sok esélyt adtak a szakértők a kiváló idényt futó, a végső győzelemre is esélyes Thunder ellen, aztán a 42 pontos Nikola Jokics vezérletével mégis nyertek a vendégek. A második mérkőzésen viszont már érvényesítette a papírformát az OKC, így az első denveri meccsre 1–1-es állásnál utazhattak a csapatok. A találkozó végletekig kiélezett összecsapást és hosszabbítást hozott.

A meccset elsősorban az döntötte el, hogy a Thunder legjobbja, Shai Gilgeous-Alexander borzasztó napot fogott ki, 22 mezőnydobásából 15-öt elrontott és így csak 18 ponttal zárt (a negyedik negyed végén két olyan közeli dobást is elrontott, amiből ha csak egy bemegy, nyer a csapata). Az OKC-ből csak a 32 pontos Jalen Williams jutott 20 pont fölé, míg a Denver sokkal kiegyensúlyozottabb csapatteljesítménnyel rukkolt ki. Ugyan Nikola Jokics „csak” 20 pontig (és 16 lepattanóig) jutott, de Aaron Gordon (22) és Michael Porter Jr. (21) aktívan részt vett a pontgyártásban. 

A negyedik negyed utolsó perce egyébként hárompontos, 102–99-es Thunder-vezetésnél kezdődött meg, de Gordon triplájával egyenlített a Nuggets, a hosszabbításban gyorsan hétpontos előnyre tett szert, amivel el is dőlt a meccs.

AZ OKC–NUGGETS MECCS HAJRÁJA A NEGYEDIK NEGYEDBEN

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Indiana Pacers (4.)–Cleveland Cavaliers (1.) 104–126

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Denver Nuggets (4.)–Oklahoma City Thunder (1.) 113–104 – hosszabbítás után

A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE

2. KÖR
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK 
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Indiana Pacers (4.) 1–2
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.) 0–2
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.) 1–2
Minnesota Timberwolves (6.)–Golden State Warriors (7.) 1–1

 

Legfrissebb hírek

NBA: száguld az Oklahoma, elképesztően kezdett a New York, Jokicsék nagyot fordítottak

Amerikai sportok
4 órája

1297 mérkőzés után nem dobott legalább tíz pontot LeBron James, az asszisztjával nyert a Lakers – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 7:38

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.12.04. 23:34

NBA: Janisz megsérült; vége a Trail Blazers és a Clippers rossz szériájának

Amerikai sportok
2025.12.04. 07:56

Nyert a Warriors otthonában, és továbbra is hasít a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2025.12.03. 08:57

Hiába Jokics újabb tripla duplája, odahaza átok ül a Denveren – megint kikapott

Amerikai sportok
2025.12.02. 08:27

Luka Doncic és Austin Reaves is remekelt, a Lakers simán legyőzte Pelicanst

Amerikai sportok
2025.12.01. 08:38

NBA: Nikola Jokics 26 ponttal segítette a Sunst legyőző Nuggetset

Amerikai sportok
2025.11.30. 09:02
Ezek is érdekelhetik