A „görög szörny” sima győzelemre vezette a Bucksot a Lakers ellen

Sári RolandSári Roland
2025.03.21. 07:57
A Lakers képtelen volt megállítani Adetokounbót (Fotó: Getty Images)
A Milwaukee Bucks fölényesen, 118–89-re nyert a Los Angeles Lakers ellen, míg a Golden State Warriors kiélezett meccsen győzte le a Toronto Raptorst az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) magyar idő szerint péntek hajnalban.

A LeBron James és Luka Doncic nélkül felálló Lakers már a mérkőzés első perceiben szétesettnek tűnt, amit a Bucks könnyedén ki tudott használni. A Milwaukee az első negyed végén 15 ponttal vezetett, és bár ezt követően egyszer közelebb került hozzá az LA, nagy esélye nem volt a győzelemre. 

A „görög szörny”, Janisz Adetokounbo kevesebb mint fél órát kellett, hogy a pályán töltsön, ezalatt 28 pontot és hét lepattanót jegyzett s győzelemre vezette a Bucksot. A Lakersben egyetlen játékosnak sem sikerült még csak a 20 pontot sem elérnie. 

Az utóbbi időben kifejezetten jó formában lévő Golden State ezúttal az utolsó másodpercekben harcolta ki a győzelmet a Toronto ellen. A San Franciscó-iak nemrégiben megszerzett sztárja, Jimmy Butler kevesebb mint fél perccel a vége előtt mutatott be egy látványos blokkot, amivel biztossá tette csapata győzelmét. 

A Warriorsnál meglepő módon Draymond Green szerezte a legtöbb pontot, összesen 21-et, míg a Raptors legjobbja Scottie Barnes volt 29 ponttal, tíz lepattanóval és hat gólpasszal. 

Nagyot játszott az este Coby White is, aki a Chicago Bullst vezette győzelemre a Sacramento Kings otthonában. A 25 éves irányító csak a második félidőben 31 pontot dobott (összesen 35-öt), s vezérletével megfordították a meccset a chicagóiak. A Kingsnél Malik Monk játszott a legjobban, ő 34 pontot szórt. 

NBA,
ALASZAKASZ
Indiana Pacers–Brooklyn Nets 105–99 – hosszabbítás után
Charlotte Hornets–New York Knicks 115–98
Sacramento Kings–Chicago Bulls 116–128
Golden State Warriors–Toronto Raptors 117–114
Los Angeles Lakers–Milwaukee Bucks 89–118

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
15 órája

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
Tegnap, 19:01

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
2026.08.11. 17:04

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
2026.07.22. 21:01

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25