A Chiefs nyerte a karácsonyi meccset, ezzel biztossá vált a címvédő első kiemelése

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.12.25. 22:29
Trevis Kelce történelmet írt ezzel az elkapással (Fotó: Getty Images)
A Kansas City Chiefs magabiztosan, 29–10-re nyert a Pittsburgh Steelers vendégeként az NFL 17. fordulójának karácsonyi mérkőzésén, ezzel biztossá vált, hogy a címvédő lesz az AFC első kiemeltje a rájátszásban. Az ezt követő mérkőzésen a Baltimore Ravens idegenben esélyt sem adva 31–2-re legyőzte a Houston Texanst.

Villámrajtot vett a Kansas City Chiefs Pittsburgben és az első két labdabirtoklásából több mint 120 yardot haladva két touchdownt is szerzett a Patrick Mahomes vezette támadósor. Eközben a címvédő védelme is remekelt, hiszen kétszer hamar leparancsolta a Steelers támadósorát, egyszer pedig Justin Reid szerzett kapta el Russell Wilson passzát.

Az első két sikeres támadósorozat után viszont fellépett a hazai védelem, a Chiefs támadósora a két TD-t követően mindössze 44 yardot ment előre a szünetig. Ellenben a Steelers támadósora is egyszer végigment a pályán, így volt még remény egy szoros találkozóra. A második félidő egy-egy mezőnygóllal kezdődött, ezt követően viszont a Chiefs állva hagyta a Steelers. Előbb Kareem Hunt futott be a célterületre, majd Mahomes osztotta ki harmadik TD passzát, ezúttal Travis Kelce kapta el a labdát. Ez volt a tightend 77. elkapott hatpontosa a Kansas City színeiben, ezzel pedig ő lett a legsikeresebb a franchise történelmében megelőzve Tony Gonzalezt.

A Steelers előbb Pat Freiermuth révén veszítette el a labdát, majd egy sikertelen negyedik kísérlet végleg megpecsélte a hazaiak sorsát, Mahomesék 29–10-re nyertek, ezzel bebiztosították az AFC első kiemelését. A Kansas City ezúttal sem ért el 30 pontnál többet, az idényben eddig egyszer se jött össze a címvédőnek. A Chiefsen kívül, a Patriots a Raiders és a Giants az a három csapat, amelyek egyszer se tudtak legalább 30 pontot elérni a mérkőzésen. A Chiefsnek 16 győzelme és 1 veresége van, míg a három másik csapatnak összesen van 8 győzelme és 37 veresége.

NFL
17. FORDULÓ
Szerda
Pittsburgh Steelers–Kansas City Chiefs 10–29
Houston Texans–Baltimore Ravens 2–31

Péntek
2.15: Chicago Bears–Seattle Seahawks (Tv: Arena4)
Szombat
19.00: New England Patriots–Los Angeles Chargers (Tv: Arena4)
22.30: Cincinnati Bengals–Denver Broncos (Tv: Arena4)
Vasárnap
2.15: Los Angeles Rams–Arizona Cardinals (Tv: Arena4)
19.00: Buffalo Bills–New York Jets
19.00: Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans
19.00: Minnesota Vikings–Green Bay Packers (Tv: Arena4)
19.00: New Orleans Saints–Las Vegas Raiders
19.00: New York Giants–Indianapolis Colts
19.00: Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers
22.05: Cleveland Browns–Miami Dolphins
22.25: Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys (Tv: Arena4)
Hétfő
2.20: Washington Commanders–Atlanta Falcons (Tv: Arena4)
Kedd
2.15: San Francisco 49ers–Detroit Lions (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
10 órája

Jordan Love és a Green Bay könnyedén átlépett a Washingtonon

Amerikai sportok
2025.09.12. 08:52

Sosem volt még a Billséhez fogható fordítás • Kell-e aggódni a Detroit miatt?

Amerikai sportok
2025.09.09. 15:54

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
2025.09.09. 11:24

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2025.09.08. 05:41

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packers; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
2025.09.08. 01:30

60 yardos mezőnygóllal nyert a Steelers a Jets otthonában; szoros meccsen hozta a kötelezőt a Bengals

Amerikai sportok
2025.09.07. 23:20

Amerikából jöttem: letaszítja valaki az Eaglest a trónról? NFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.07. 15:12
Ezek is érdekelhetik