NFL: a Dolphins legyőzte a csak mezőnygólokat rúgó Ramst

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.11.12. 07:01
Matthew Staffordnak nem volt könnyű dolga a Dolphins védelme ellen (Fotó. Getty Images)
A profi amerikaifutball-liga 10. fordulójának magyar idő szerinti kedd hajnali mérkőzésén a Miami Dolphins 23–15-re nyert a Los Angeles Rams vendégeként.

Ellentétes előjelekkel várta a hétfő esti rangadót a Rams és a Dolphins. Míg a Miami legutóbbi három mérkőzését elvesztette, addig a Los Angeles hármas győzelmi sorozattal fogadta a Dolphinst. Ennek ellenére bő egy negyed után már tíz ponttal vezettek a vendégek: Jason Sanders mezőnygólja mellett a hatodik körös újonc, Malik Washington szerezte meg karrierje első TD-jét.

A Rams támadósora hiába haladt több mint 300 yardot a mérkőzésen, a célterület közelségében elfogyott a tudomány, így rendre csak mezőnygólokat rúghatott a hazai együttes. Sean McVay nyolcadik szezonjában irányíto a Los Angelest, azóta most fordult elő nyolcadik alkalommal, hogy csapata nem tud TD-t szerezni.

A mérkőzést a csuklósérüléssel játszó Tyreek Hill elkapása zárta le a harmadik negyedben. Az ekkor kialakult 11 pontos különbségen már csak kozmetikázni tudott a Rams.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
10. FORDULÓ
Kedd
Los Angeles Rams–Miami Dolphins 15–23

Korábban
Péntek
Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals 35–34

Vasárnap
Carolina Panthers–New York Giants 20–17 – hosszabbítás után – Münchenben
Chicago Bears–New England Patriots 3–19
Indianapolis Colts–Buffalo Bills 20–30
Kansas City Chiefs–Denver Broncos 16–14
New Orleans Saints–Atlanta Falcons 20–17
Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers 20–23
Washington Commanders–Pittsburgh Steelers 27–28
Jacksonville Jaguars–Minnesota Vikings 7–12
Los Angeles Chargers–Tennessee Titans 27–17
Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles 6–34
Arizona Cardinals–New York Jets 31–6
Houston Texans–Detroit Lions 23 –26

 

Legfrissebb hírek

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
9 órája

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
20 órája

Óriási végjáték után a Broncos visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2026.11.02. 01:52

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
2026.11.02. 00:42

A három labdavesztés és a gyenge futójáték is belefért a Packersnek a Panthers ellen – videó

Amerikai sportok
2026.10.30. 09:20

Amerikából jöttem: kamu volt a Chiefs-visszatérés, vagy most nem kéne túlreagálni?

Amerikai sportok
2026.10.29. 20:30

Ilyen még sosem volt az NFL-ben: két csoportban is mindenki pozitív október végén

Amerikai sportok
2026.10.27. 14:30

A csereirányítóval játszó Eagles egy félidőig tudta tartani a lépést a Cowboysszal – videó

Amerikai sportok
2026.10.27. 09:03