Miamiban nyert a Buffalo, Tagovailoa újabb agyrázkódást szenvedett

I. SZ.I. SZ.
2024.09.13. 08:21
Miamiban Tua Tagovailoa (a földön) állapotáért jobban aggódnak, mint a vereség miatt (Fotó: Getty Images)
A Buffalo Bills győzött Miamiban az NFL 2. játékhetének nyitó mérkőzésén, de a floridai csapatnál most nem a csoportrangadó elvesztése, hanem az újabb agyrázkódást szenvedő Tua Tagovailoa miatt aggódnak elsősorban.

Az Amerikai konferencia Keleti csoportjának első idei rangadóján a Miami csak az első negyedben tudta tartani a lépést a Buffalóval, 7–7 után a Bills átvette az irányítást, és a nagyszünetre 24–10-es előnyt szerzett. Josh Allen kézsérülése ellenére vállalta a játékot, és bár a bal kezén viselt kesztyű miatt egyszer elejtette a labdát, összességében jól irányította a Buffalo támadójátékát. A csapat legjobbja a három touchdownt szerző James Cook volt, a Bill negyedik TD-jét Ja’Marcus Ingram védő szerezte Tua Tagovailoa lehalászott passza után.

A Miami irányítója háromszor is az ellenfélnek passzolt, de az igazán nagy riadalmat az okozta, amikor a harmadik negyedben egy futás után fejjel ütközött az elé álló Damar Hamlinnak, és a földön maradt. Tagovailoának már korábban is voltak súlyos agyrázkódásai, 2022-ben a liga éppen az ő fejsérülései miatt szigorított az agyrázkódások kezelésén. Az újabb eset a Miami egész idényét veszélybe sodorhatja. 

NFL, ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Miami Dolphins–Buffalo Bills 10–31
Vasárnap
19.00: Baltimore Ravens–Las Vegas Raiders
19.00: Carolina Panthers–Los Angeles Chargers
19.00: Dallas Cowboys–New Orleans Saints
19.00: Detroit Lions–Tampa Bay Buccaneers (Tv: Arena4)
19.00: Green Bay Packers–Indianapolis Colts
19.00: Jacksonville Jaguars–Cleveland Browns
19.00: Minnesota Vikings–San Francsico 49ers
19.00: Tennessee Titans–New York Jets
19.00: New England Patriots–Seattle Seahawks
19.00: Washington Commanders–New York Giants
22.05: Arizona Cardinals–Los Angeles Rams
22.25: Denver Broncos–Pittsburgh Steelers
22.25: Kansas City Chiefs–Cincinnati Bengals (Tv: Arena4)
Hétfő
2.20: Houston Texans–Chicago Bears (Tv: Arena4)
Kedd
2.15: Philadelphia Eagles–Atlanta Falcons (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek

NFL: megbukott a sztárvédő az orvosin, a Baltimore kihátrált a Crosby-cseréből

Amerikai sportok
2026.03.11. 08:35

Csapatot vált a Super Bowl legjobbja – beindult az átigazolási időszak az NFL-ben

Amerikai sportok
2026.03.10. 12:22

A Baltimore megegyezett az NFL egyik legjobb védőjátékosáról

Amerikai sportok
2026.03.07. 07:01

NFL: a Santiago Bernabéuban játszik alapszakaszmeccset az Atlanta Falcons

Amerikai sportok
2026.03.03. 18:20

NFL: a Detroit lesz az egyik csapat, amely Münchenben játszik az ősszel

Amerikai sportok
2026.02.24. 16:04

NFL: 25 évesen elhunyt a Minnesota Vikings elkapója

Amerikai sportok
2026.02.22. 07:43

A következő hetekben alakulnak ki az NFL leendő bajnokcsapatai – így néz ki a holt idény

Amerikai sportok
2026.02.17. 13:39

Rekordok, hivatalos esküvő és dollármilliókat besöprő fogadó a Super Bowlon

Amerikai sportok
2026.02.10. 16:25
Ezek is érdekelhetik