NBA: a Los Angeles Lakers menesztette a teljes edzői stábját

Sári RolandSári Roland
2024.05.04. 14:22
Darvin Hamet menesztették Los Angelesben (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers menesztette a vezetőedzőjét, Darvin Hamet és az összes segédedzőt is, aki vele dolgozott.

A Los Angeles-i gárdának kifejezetten csalódást keltő volt az idény, hiszen sorozatban másodjára esett ki a Denver Nuggets ellen a rájátszásból, idén ráadásul ez már az első körben megtörtént, míg tavaly legalább a Konferencia-döntőig menetelt a csapat. 

A kiesést követően nem várt sokáig a Lakers, pénteken bejelentette, hogy meneszti a Darvin Hamet és vele együtt a teljes segédedzői stábját is a. Ham mindössze két idényt ülhetett a Los Angeles-i kispadon, miután a gárda az elődjétől, Frank Vogeltől is kifejezetten rossz viszonyban szabadult meg. 

Míg az előző idény több bizalomgerjesztő pillanattal szolgált, idén mégsem tudott komolyan előrébb lépni a gárda a rengeteg igazolás ellenére sem. Az idény során ráadásul a játékosok – LeBron Jamesszel az élen – többször is hangot adtak neki, hogy Ham nem a megfelelő ember számukra és szerintük számos hibát elkövetett a fontos pillanatokban. 

A jövővel kapcsolatban az „arany-lilák” nem adtak ki semmi konkrétumot, ám a legfrissebb sajtóértesülések szerint a gárda jelenleg a nemrégiben visszavonult J. J. Reddicket szemelte ki a következő vezetőedzőjének. 

 

Legfrissebb hírek

NBA: 40 pont Gilgeous-Alexandertől; sorozatban tizenegyedszer nyert a Thunder

Amerikai sportok
16 órája

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:05

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

Tíz hónap után visszatért Tatum; 44 pontot szórt Luka Doncic

Amerikai sportok
2026.03.07. 08:31

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: Miller vezérletével a Hornets legyőzte a Blazerst, három vereség után nyert a Lakers

Amerikai sportok
2026.03.01. 07:50

NBA: rekorddöntés az újonctól, Durant mérföldkőhöz ért, sorozatban tizenegyedik meccsén nyert a Spurs

Amerikai sportok
2026.02.27. 07:58
Ezek is érdekelhetik