NBA: a Lakers két hosszabbítás után, LeBron James nélkül gyűrte le a Buckst – videók

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 07:51
19 pontos hátrányból kapaszkodott vissza a Lakers (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Lakers két hosszabbítás után 128–124-re győzte le a Milwaukee Buckst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti szerda hajnali játéknapján.

Rendkívüli meccset láthattak a kosárlabda rajongói hajnalban, annak ellenére, hogy a mérkőzés kezdetén egyáltalán nem tűnt izgalmasnak. A Bucks már az első negyedben 16 pontos vezetésre tett szert és a félidőig ezen egyáltalán nem sikerült faragni a Lakersnek, sőt a harmadik játékrész után is csak kettővel sikerült csökkenteniük a vendégeknek a különbséget, így sokan hihették, hogy el is dőlt a találkozó. Azonban a záróetapban egy teljesen új arcát vette lő a Los Anegels-i gárda és 27 pontot szórt, míg csak 13-at kapott, így kiharcolta a hosszabbítást. Az extra játékrész ráadásul nem volt elég, csak a második hosszabbítás végére dőlt el a meccs, amikor már mindkét csapat kifejezetten fáradtnak tűnt, de az LA jobban bírta  a hajrát. 

A Milwaukeeban Damian Lillard igen gyenge dóbószázalékkal jutott 27 pontig, míg a görög sztár, Janisz Adetokounbo fantasztikus tripla duplája (29 pont–21 lepattanó–11 assziszt) is kevés volt a győzelemhez. A túloldalon három játékos is szárnyalt az éjjel, Austiv Reaves Adetokounbóhoz hasonlóan 29 pontos tripla duplát ért el, D'Angelo Russel szintén 29-et szórt (mellette 12 gólpasszal) és Anthony Davis a csapat legeredményesebb játékosaként 34 pontot dobott, de szedett még mellé 23 pattanót és kiosztott négy blokkot is. 

Szintén szoros meccset játszott egymással a Nyugati Konferencia élén álló Oklahoma City Thunder és a New Orleans Pelicans. Az OKC a második negyedben húzott el igazán, majd ugyan zárkózni tudtan a New Orleans-iak, de az utolsó percekben nem tudták végül legyőzni a fiatal gárdát. 

A legértékesebb játékos (MVP) díjra pályázó Shai Gilgeous-Alexander 24 ponttal és 8 asszisztal segítette csapatát győzelemre, míg a Pelicansnál Zion Williamson 29 pontos tripla duplát produkált. 

A Golden State Warriors meglepően könnyed győzelmet aratott a Miami Heat ellen. A találkozó első félideje ugyan mindkét félnél tartogatott szép megmozdulásokat, ám a második félidőre elfogyott a Heat lendülete, így simán nyertek idegenben a San Francisco-iak. 

Stephen Curry ezúttal csak 17 pontot dobott, míg a veterán csapattára, Klay Thompson 28-ig jutott. A miami gárdából pedig Bam Adebayo emelkedett ki, de az ő teljesítménye sem volt felejthetetlen (24–9–5). 

A Sacramento Kings–Dallas Mavericks találkozó is kifejezetten sima lett végül. Az All-Star hét óta szárnyló texasi gárdának a harmadik negyedben jött ki igazána lépés, amikor 15 ponttal dobták túl az ellenfelüket, amiből már nem is volt kérdés, hogy nem tud felállni a Kings. 

A Sacramentonál Domantas Sabonis ugyan folytatta hihetetlen dupla-dupla sorozatát (12–11), de ő is és De'Aaron Fox is nagyon pontatlan volt az este – utóbbi 18 pontig jutott. A Dallasnál egyik sztárnak sem kellett igazán megerőltetnie magát. Luka Doncic 28 pontja mellé – amelyből 26-ot az első félidőben dobott – 11 pattanót szedett, Kyrie Irving 24 pontja mellett nyolc gólpasszt osztott ki. 

NBA
ALAPSZAKASZ
Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 124–128 – két hosszabbítás után
Miami Heat–Golden State Warriors 92–113
New Orleans Pelicans–Oklahoma City Thunder 112–119
Sacramento Kings–Dallas Mavericks 96–132

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik