NBA: 25 meccsre eltiltották dopping miatt a Cavs játékosát

D. S. B.D. S. B.
2024.01.24. 14:20
Tristan Thompsont 25 meccsre eltiltották a doppingszabályok megsértése miatt (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) hivatalos felületein tudatta, hogy 25 mérkőzésre felfüggesztette a Cleveland Cavaliers játékosát, Tristan Thompsont, aki pozitív doppingmintát adott.

A liga közölte, hogy Thompsont 25 mérkőzésre felfüggesztették, s ez idő alatt a fizetését sem kapja meg, mert megsértette a liga doppingellenes programjának feltételeit és pozitív lett a tesztje, ezért a magyar idő szerint január 25-én rendezendő Milwaukee Bucks elleni mérkőzéstől kezdődően 25 meccsig nem számíthatnak rá Donovan Mitchellék.

A Bucks pedig edzőváltás után várja a Cavs elleni meccset, hiszen a Milwaukee szerdán közölte, hogy távozik a csapattól a nyáron Mike Budenholzer helyére kinevezett vezetőedző, Adrian Griffin – annak ellenére, hogy csapatára nem lehet panasz, hiszen Janisz Adetokunbóék 30 győzelemmel, 13 vereséggel második helyen állnak a Keleti főcsoportban.

A Bucks közölte, hogy ideiglenesen az eddigi másodedző, Joe Prunty veszi át az irányítást, aki 2018-ban egyszer már beugrott, s 37 mérkőzésen 21 győzelmet és 16 vereséget ért el a csapattal.


 

 

Legfrissebb hírek

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
2026.02.23. 07:53

Négy kiállítással járó verekedés nyomta rá a bélyegét az NBA-játéknapra

Amerikai sportok
2026.02.10. 07:26

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

NBA: az Oklahoma nagyon megverte a Clevelandet, a Detroit nagy csatában húzta be a keleti rangadót

Amerikai sportok
2026.01.20. 08:04

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

NBA: különleges tripla dupla chicagói oldalon, a Cavs a Bullstól is kikapott

Amerikai sportok
2025.12.18. 08:01
Ezek is érdekelhetik