NBA: így ünnepelték a Nuggets első bajnoki címét Nikola Jokicsék – videók

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.13. 07:45
null
Nikola Jokics bajnoki címre vezette a Denver Nuggetset (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Denver Nuggets az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjének ötödik meccsén, hazai pályán 94–89-re legyőzte a Miami Heatet, így 4–1-es összesítéssel lett bajnok. A finálé legértékesebb játékosának választott, az öt meccsen 30.2 pontot, 14 lepattanót és 7.2 asszisztot átlagoló Nikola Jokics a mérkőzés végén még nem ünnepelt, de aztán a társakhoz csatlakozva nagy buliba kezdtek bele. Mutatjuk az első reakciókat.

A MÉRKŐZÉS UTOLSÓ MÁSODPERCEI


EBBEN A PILLANATBAN LETT BAJNOK A DENVER NUGGETS



NIKOLA JOKICS AZ EGÉSZ IDÉNYBEN ÉS A FINÁLÉBAN IS FANTASZTIKUS TELJESÍTMÉNYT NYÚJTOTT


BÁR AZ ALAPSZAKASZ LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSÁNAK A PHILADELPHIAI JOEL EMBIIDET VÁLASZTOTTÁK, OKKAL SKANDÁLTA A SZERB NEVÉT A DENVERI KÖZÖNSÉG

JOKICS KAPTA A DÖNTŐ LEGJOBBJÁNAK JÁRÓ BILL RUSSELL-TRÓFEÁT


JÁRT IS AZ ELISMERÉS JOKICSNAK, HISZEN Ő A LIGA TÖRTÉNETÉNEK ELSŐ OLYAN JÁTÉKOSA, AKI PONTOK, LEPATTANÓK ÉS ASSZISZTOK SZÁMÁBAN IS VEZETETT A RÁJÁTSZÁSBAN

A SZERB SZTÁR SHAQUILLE O’NEAL (2002) ÓTA AZ ELSŐ CENTER LETT, AKIT A FINÁLÉ LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSÁNAK VÁLASZTOTTAK

MICHAEL MALONE-T, A NUGGETS EDZŐJÉT A LEVEGŐBEN DOBÁLTÁK A JÁTÉKOSOK


KENTAVIOUS CALDWELL-POPE 2020 UTÁN 2023-BAN IS A MIAMI LEGYŐZÉSÉVEL LETT BAJNOK


A DENVER ÚJONCA, CHRISTIAN BRAUN EGYMÁS UTÁN AZ EGYETEMI ÉS A PROFI LIGÁBAN IS BAJNOK LETT

A NUGGETS VEZÉRE, JAMAL MURRAY ILLUSZTRIS TÁRSASÁGHOZ CSATLAKOZOTT, HISZEN A NEGYEDIK JÁTÉKOS LETT EARVIN „MAGIC” JOHNSON (1987, 1988), MICHAEL JORDAN (1991) ÉS LEBRON JAMES (2017, 2018) UTÁN, AKI A DÖNTŐBEN LEGALÁBB 20 PONTOT ÉS 10 ASSZISZTOT ÁTLAGOLT

„A munkát elvégeztük, most már hazamehetünk” – summázta a mérkőzést követően az egész idényt Nikola Jokics.


„Szereznünk kellett neked egyet, edző!”
– mondta a mérkőzés után Michael Malone-nak Jamal Murray.


JAMAL MURRAY IS ELÉRZÉKENYÜLT


„Évekkel ezelőtt felírtam egy táblára, hogyan válhatunk senkikből győztesekké, aztán kihívókká, kihívókból pedig bajnokokká. A következő lépés a bajnoki cím után, hogy dinasztia legyünk” – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatóján Michael Malone, a Denver Nuggets edzője.


Kentavious Caldwell-Pope-nak már nem volt ilyen nyugodt sajtótájékoztatója, hiszen Nikola Jokics meglocsolta csapattársát. A szerbnek sem volt könnyű dolga, mert annyi gratuláló üzenetet kapott, hogy folyamatosan érkeztek az értesítések telefonjára.




MICHAEL MALONE ÉS NIKOLA JOKICS PILLANATA


JOKICS ÉS MURRAY MÁR A MEDENCÉBEN ÜNNEPELT

A DENVERI BAJNOKI PARÁDÉ CSAK MOST KEZDŐDIK IGAZÁN



A Denver bajnoki címéről a liga több játékosa is elismerően nyilatkozott: „A Denver megérdemelte ezt az évet, gratulálok neki” – írta ki Twitter-oldalára Trae Young, az Atlanta Hawks kosárlabdázója.



„Boldog vagyok a Nuggets miatt. Gyönyörű csapatkosárlabda volt egész évben. Az előző években mindig hibáztak, de nem álltak le. És Nikola Jokics végre megkapja a neki kijáró tiszteletet” – írta a Nuggets által búcsúztatott Minnesota Timberwolves játékosa, Rudy Gobert.


„Gratulálok a döntő legértékesebb játékosának, Nikola Jokicsnak! 600 pont, 269 lepattanó, 190 assziszt a rájátszásban? Az első a liga történetében, aki mindháromban az élen végzett a rájátszásban?” – írta az NBA-legenda, Earvin „Magic” Johnson.

 

A MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHAT!

NBA, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Denver Nuggets–Miami Heat 94–89
(22–24, 22–27, 26–20, 24–18)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Denver Nuggets javára

A NAGYDÖNTŐ MÉRKŐZÉSEI
Június 1.
Denver Nuggets–Miami Heat 104–93
Június 4.
Denver Nuggets–Miami Heat 108–111
Június 7.
Miami Heat–Denver Nuggets 94–109
Június 9.
Miami Heat–Denver Nuggets 95–108
Június 12.
Denver Nuggets–Miami Heat 94–89

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik