NBA: Gordon háttal állva is betalált, egy győzelemre a Denver a bajnoki címtől – videók

2023.06.10. 08:23
null
Ezúttal Aaron Gordon szerezte a legtöbb pontot a Denverben (Fotó: twitter.com/Denver Nuggets)
Az észak-amerikai profi-kosárlabda bajnokság (NBA) nagydöntőének negyedik meccsén a Denver Nuggets a 27 pontos Aaron Gordon vezérletével 108–95-re nyert a Miami Heat vendégeként és ezzel már 3–1-re vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

Az NBA nagydöntőjének negyedik meccsén egy negyed után egy ponttal még vezetett a hazai pályán játszó Miami Heat a Denver Nuggets ellen (21–20), a folytatásban viszont fokozatosan fölénybe került a vendégcsapat. A harmadik negyedre nagyjából tízpontos különbség állandósult a két csapat között a Denver javára, és ez már a meccs hajrájában sem változott.

GORDON HÁTTAL ÁLLVA IS BETALÁLT

A Denver erejét a kiegyensúlyozott csapatteljesítmény adja ebben az idényben, hogy Nikola Jokics (ezúttal 23 pontot és 12 lepattanót jegyzett) és Jamal Murray (15 pont, 12 assziszt) mellett is többen képesek kiemelkedő teljesítményre. A nagydöntő negyedik meccsén például Aaron Gordon volt a Nuggets legeredményesebb dobója 27 ponttal, miközben Murray azzal írt történelmet, hogy az első NBA-játékos lett, aki az első négy döntős meccsének mindegyikén legalább tíz asszisztig jutott.

Ellenben a Haetnél ezúttal is Jimmy Butler érte el a legtöbb pontot, 25-öt.

ADEBAYO TÖNKRETETTE A GYŰRŰT

A HAJRÁRA MÁR ELDŐLT A MECCS




A Nuggets másodszor is győzött a Miami Heat vendégeként, ezúttal 108–95-re (majdnem a végeredmény is ugyanaz lett, mint legutóbb, amikor 109–94-re nyert a Nuggets), , ezzel 3–1-re vezet, és már csak egy győzelemre van attól, hogy történetében először bajnok legyen az NBA-ben.

KOSÁRLABDA
NBA, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ
, 4. MÉRKŐZÉS
Miami Heat–Denver Nuggets 95–108

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Denver Nuggets javára.

A NAGYDÖNTŐ MENETRENDJE
Június 1.
Denver Nuggets–Miami Heat 104–93
Június 4.

Denver Nuggets–Miami Heat 108–111
Június 7.
Miami Heat–Denver Nuggets 94–109
Június 9.
Miami Heat–Denver Nuggets 95–108
Június 12.
Denver Nuggets–Miami Heat
Június 15.
Miami Heat–Denver Nuggets (ha szükséges)
Június 18.
Denver Nuggets–Miami Heat (ha szükséges)

Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
16 órája

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

Wilt, Bam, Kobe – minden, amit Bam Adebayo 83 pontos meccséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.03.14. 10:29

Történelmi teljesítmény, Bam Adebayo minden idők második legtöbb pontját hozta össze az NBA-ben – videó

Amerikai sportok
2026.03.11. 08:16

Fantasztikus végjáték a Thunder–Nuggets meccsen, Jokics tripla duplája kevés volt SGA ellen

Amerikai sportok
2026.03.10. 07:45

LeBron James mind a harminc csapatba eligazolhat? – NBA-legek

Amerikai sportok
2026.03.07. 12:29

Tíz hónap után visszatért Tatum; 44 pontot szórt Luka Doncic

Amerikai sportok
2026.03.07. 08:31

NBA: a Denver nagy csatát nyert meg, a Boston elrontotta a Görög Szörny visszatérését

Amerikai sportok
2026.03.03. 08:05
Ezek is érdekelhetik