NHL: egyenlített a Dallas, közel a továbbjutáshoz a Carolina – videók

B. A.B. A.
2023.05.10. 08:28
null
A Dallas Stars nyert a Kraken otthonában és egyenlített a párharcban (Fotó: Getty Images)
A Dallas Stars Seattle-ben 6–3-ra nyert és kiegyenlítette a párharcot az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának magyar idő szerinti szerda hajnali mérkőzésén. A Keleti főcsoportban a Carolina is hat gólt szerezve nyert idegenben, így már 3–1-re vezeti a párharcot a New Jersey Devils ellen.

Jól kezdte a mérkőzést a New Jersey, Jack Hughes góljának köszönhetően már a második percben vezettek. Ezt követően aztán magasabb fokozatba kapcsolt a Hurricanes. Előbb Martin Necas góljával egyenlítettek, majd a második harmadban öt gólt szórva eldöntötték a mérkőzést. Necas duplázott, valamint Jordan Martinook továbbra is remekel, ezúttal egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Carolina sikeréből. Martinook már kilenc pontnál jár a sorozatban. A New Jersey legnagyobb gondja a védekezés, hiszen eddig 21 gólt kaptak a sorozatban, négyből három mérkőzésen is legalább öt találatig jutott a Devils. A Carolina csütörtökön hazai jégen zárhatja le a párharcot.

A Devils vezető gólja


Martin Necas duplája és a Hurricanes parádés második harmada


 

Max Domi volt a nyerőember Dallasban. A 28 éves kanadai két gólt és egy asszisztot szerzet a Seattle ellen. Jamie Benn szerezte meg a vezetést a Starsnak az első harmadban, majd a Dallas további négyet lőtt a második játékrészben. Jaden Schwartz duplájának köszönhetően ugyan kozmetikázta az eredményt a Kraken, a győzelemre nem volt esélye. A Seattle azonban örülhet annak, hogy Jared McCann, – aki csapata legtöbb gólját (40) és legtöbb pontját (70) szerezte – visszatért sérüléséből.


NHL, RÁJÁTSZÁS
2. FORDULÓ, 4. MÉRKŐZÉS

NYUGATI FŐCSOPORT
Seattle Kraken–Dallas Stars 3–6
(0–1, 1–4, 2–1)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
KELETI FŐCSOPORT
New Jersey Devils–Carolina Hurricanes 1–6
(1–1, 0–5, 0–0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Carolina javára

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
(zárójelben az összesített állás)
KELETI FŐCSOPORT

Toronto Maple Leafs–Florida Panthers (0–3)
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils (3–1)
NYUGATI FŐCSOPORT
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers (2–1)
Dallas Stars–Seattle Kraken (2–2)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓS PÁRHARCAINAK EREDMÉNYEI
KELETI FŐCSOPORT

Toronto Maple Leafs–Tampa Bay Lightning 4–2 –a Toronto Maple Leafs továbbjutott
Boston Bruins–Florida Panthers 3–4 –a Florida Panthers továbbjutott
Carolina Hurricanes–New York Islanders 4–2 –a Carolina Hurricanes továbbjutott
New Jersey Devils–New York Rangers 4–3 –a New Jersey Devils továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Vegas Golden Knights–Winnipeg Jets 4–1 –a Vegas Golden Knights továbbjutott
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 4–2 –az Edmonton Oilers továbbjutott
Dallas Stars–Minnesota Wild 4–2 –a Dallas Stars továbbjutott
Colorado Avalanche–Seattle Kraken 3–4 –a Seattle Kraken továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

Legfrissebb hírek

NHL: idegenbeli győzelemmel tette biztossá helyét a rájátszásban a Colorado

Amerikai sportok
2 órája

NHL: térdműtéten esett át a Toronto olimpiai bajnok sztárja

Amerikai sportok
16 órája

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
Tegnap, 7:37

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:31

NHL: Nyikita Kucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
2026.03.18. 10:33

Hét gólt vágott az éllovas Colorado otthonában a Pittsburgh Penguins

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:06

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36
Ezek is érdekelhetik