NFL: Las Vegasból New Orleansba – Carr a Saintsben folytatja

2023.03.06. 18:00
null
Carr hamarosan már az őt üldöző fekete mezeseknek passzolhat (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Derek Carr a New Orleans Saintsnél folytatja a pályafutását.

 

A hírről a ligával kapcsolatban mindig jól értesült Ian Rapoport számolt be a hivatalos Twitter-oldalán, azóta pedig az NFL is megerősítette: Derek Carr a 2023–2024-es idényt a New Orleans Saintsben kezdi meg. Az irányító négyéves szerződést kötött a Szentekkel.

A 31 esztendős QB a mögöttünk hagyott szezonban nem teljesített elit szinten, így már az alapszakasz végén a kispadra szorult – ezt követően nem volt kérdés, hogy Josh McDaniels nem számol a quarterbackkel hosszú távon.

Carr 3522 yarddal, 24 TD-passzal és 14 interceptionnel zárt, 60.8 százalékban passzolt pontosan – az utolsó statisztika soha nem volt ilyen alacsony karrierje során.

Az amerikai futballistának nem lesz ismeretlen a New Orleans-i vezetőedző, hiszen Dennis Allen 2012-től 2014-ig volt az akkor még Oakland Raiders néven futó csapat vezetőedzője – az ő keze is benne volt abban, hogy kilenc éve Carrt választotta a Raiders a drafton.

A Saintsben egyébként jelenleg ott van a korábbi 1/1-es irányító, Jameis Winston is, aki a Tampa Bay Buccaneersnél csúnyán megbukott.

Az kérdéses, mi lesz a Las Vegasszal. Sokak szerint McDaniels terve az volt a legutóbbi idény végén, hogy Nevadába csábítsa Tom Bradyt, aki azonban februárban bejelentette a visszavonulását.

Legfrissebb hírek

Volt, aki golfozás közben tudta meg, hogy NFL-játékos lett – sztorik és videók a draftról

Amerikai sportok
2026.04.28. 13:23

Fernando Mendoza lett a draftelső, irányítót húzott az első körben a Rams

Amerikai sportok
2026.04.24. 09:47

Mendoza és a többiek tele reménnyel – a héten 250-nél is több egyetemi játékos kerül az NFL-be

Amerikai sportok
2026.04.21. 12:21

NFL: megbukott a sztárvédő az orvosin, a Baltimore kihátrált a Crosby-cseréből

Amerikai sportok
2026.03.11. 08:35

Csapatot vált a Super Bowl legjobbja – beindult az átigazolási időszak az NFL-ben

Amerikai sportok
2026.03.10. 12:22

A Baltimore megegyezett az NFL egyik legjobb védőjátékosáról

Amerikai sportok
2026.03.07. 07:01

A következő hetekben alakulnak ki az NFL leendő bajnokcsapatai – így néz ki a holt idény

Amerikai sportok
2026.02.17. 13:39

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
2026.02.03. 11:49
Ezek is érdekelhetik