NHL: szétlövés után nyert a címvédő Avalanche New Yorkban

2022.10.26. 07:51
null
Szétlövéssel győzött a New York Rangers vendégeként a címvédő Colorado Avalanche (Fotó: Getty Images)
Szétlövéssel győzött a New York Rangers vendégeként a címvédő Colorado Avalanche az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján. A keleti konferenciát vezető Boston Bruins Dallas Stars elleni 3–1-es győzelmével szerezte meg idei hatodik sikerét, s szintén hat nyert mérkőzéssel áll a nyugati első Vegas Golden Knights is, hiszen 4–2-re győzött a San José Sharks vendégeként. A nap rangadóján a nyugati második Calgary Flames 4–1-re múlta felül a keleten harmadik Pittsburgh Penguinst.

Új rekord született az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján, miután a vegasi Phil Kessel megszakítás nélkül a 990. mérkőzésén lépett jégre – írja az MTI.

A Pittsburgh Penguinsszel 2016-ban és 2017-ben Stanley Kupa-győztes, olimpiai ezüstérmes (2010), háromszoros All Star-válogatott Kessel 2009. október 31-e óta nem hagyott ki összecsapást. A 35 esztendős amerikai csatár március 8-án úgy tarthatta életben „Ironman-sorozatát”, hogy kevesebb, mint egy percet játszott Detroitban, és ott lehetett Phoenixben gyermeke születésénél. Akkori klubja, az Arizona Coyotes ugyanis megható gesztust gyakorolt azzal, hogy repülőt bérelt neki, az első cseréjét követően beviharzott az öltözőbe, átöltözött, kivitték a repülőtérre, és mindenórás felesége mellett lehetett.

Kessel a San Jose Sharks elleni idegenbeli összecsapáson maga kezdte a gólgyártás a 16. percben – ez volt pályafutása 400. találata –, csapata pedig 4-2-re diadalmaskodott.

NHL
ALAPSZAKASZ

Boston Bruins–Dallas Stars 3–1
Columbus Blue Jackets–Arizona Coyotes 3–6
Detroit Red Wings–New Jersey Devils 2–6
Montreal Canadiens–Minnesota Wild 1–3
New York Rangers–Colorado Avalanche 2–3 – szétlövéssel
Chicago Blackhawks–Florida Panthers 4–2
Calgary Flames–Pittsburgh Penguins 4–1
Seattle Kraken–Buffalo Sabres 5–1
Los Angeles Kings–Tampa Bay Lightning 4–2
San Jose Sharks–Vegas Golden Knights 2–4

Legfrissebb hírek

NHL: idegenbeli győzelemmel tette biztossá helyét a rájátszásban a Colorado

Amerikai sportok
5 órája

NHL: térdműtéten esett át a Toronto olimpiai bajnok sztárja

Amerikai sportok
18 órája

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
Tegnap, 7:37

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:31

NHL: Nyikita Kucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
2026.03.18. 10:33

Hét gólt vágott az éllovas Colorado otthonában a Pittsburgh Penguins

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:06

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36
Ezek is érdekelhetik