NFL: Rihanna lesz a következő Super Bowl sztárfellépője

Vágólapra másolva!
2022.09.26. 11:12
null
Rihanna (Fotó: AFP, 019)
Rihanna lesz a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) következő nagydöntője, a Super Bowl félidei sztárfellépője – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

A 34 éves barbadosi énekesnő február 12-én az arizonai Glendale-ben sorra kerülő összecsapás szünetében szórakoztatja majd a közönséget a világ legnézettebb egynapos sporteseményén.

Érdekesség, hogy egy korábbi interjúban a szupersztár elmondta, 2019-ben visszautasította a szervezők felkérését, ezzel jelezve kiállását a San Francisco 49ers korábbi irányítója, Colin Kaepernick mellett. Utóbbi mozgalmat indított azzal, hogy az amerikai himnusz alatt térdelt, így fejezte ki véleményét, hogy az országban jelentős rasszizmus tapasztalható.

Rihanna legutóbb 2016-ban adott ki albumot, pályafutása során 250 millió lemezét vették meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
8 órája

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

NFL: csereirányítóval sansztalan a Broncos a Super Bowlra a Patriots ellen?

Amerikai sportok
2026.01.24. 17:03

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
2026.01.16. 20:56

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
2025.09.29. 16:47

Visszavonult minden idők egyik legjobb elkapója, Julio Jones

Amerikai sportok
2025.04.07. 10:01

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57
Ezek is érdekelhetik