NBA: LeBron James még nem gondolkozik a visszavonuláson

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.12.29. 13:36
null
LeBron James már a hegy „túloldalán” van (Fotó: AFP)
Még nem foglalkoztatja a visszavonulás gondolata LeBron Jamest, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) sztárját, de elmondása szerint már a „hegy túloldalán van”.

A Los Angeles Lakers négyszeres MVP-kiválósága a Houston Rockets ellen magyar idő szerint szerda hajnalban 132–123-ra megnyert összecsapáson régi fényében tündökölt, 32 pontot dobott, 11 lepattanót szedett és kiosztott 11 asszisztot, így megszakadt csapata ötmeccses vereségi sorozata.

„Tudom, hogy már a másik oldalán vagyok a hegynek, mint ahol korábban voltam – fogalmazott James, aki csütörtökön lesz 37 éves. – Tizenkilenc idényem volt eddig, és nem lesz másik tizenkilenc. Meglátjuk, hogy a testem és az elmém miként bírja. Amíg az elmém friss és a testem is rendben, addig tudok játszani. Elegendő munkaórát fektettem már bele, hogy tudjam, mikor jön el az idő."

A négyszeres NBA-győztes, 17-szeres All Star-válogatott, az amerikai válogatottal kétszeres olimpiai bajnok James kiemelte azt is, hogy bármelyik sportág profiligájában a legnehezebb dolog a győzelem.

„Mindegy, ki ellen játszol, ki van a pályán, oka van, amiért ezek a játékosok ott vannak, erre a szintre draftolták vagy szerződtették őket” – fogalmazott.

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
10 órája

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Doncic kihagyja a szlovénok nyári meccseit

Kosárlabda
2026.05.12. 11:47