NHL: Dominique Ducharme marad a montreali vezetőedző

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 08:17
null
Dominique Ducharme marad a Montreal vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
Hivatalossá vált, hogy 2024 nyaráig szóló szerződést kapott Dominique Ducharme, a Montreal Canadiens vezetőedzője miután csapata döntős volt az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A 48 esztendős szakembert február 24-én nevezték ki ideiglenesen, mivel elődjével, Claude Juliennel nem szerepelt jól az együttes. A Montreal aztán utolsóként éppen bejutott a rájátszásba, majd sorrendben a Toronto Maple Leafs (1–3-ról 4–3-mal), a Winnipeg Jets (4–0) és a Vegas Golden Knights (4–2) alakulatát búcsúztatta. A címvédő Tampa Bay Lightning azonban 4–1-es összesítéssel jobbnak bizonyult a Stanley-kupáért folyó harcban.

A rekordbajnok Montreal 1993 óta először volt finalista.

Dominique Ducharme 2018 óta tartozik a Canadiens edzői stábjához, előtte tíz idényt a juniorligában dolgozott, és ott lett bajnok 2013-ban a Halifax Mooseheads csapatával. A kanadai junior válogatott szövetségi kapitányaként 2017-ben ezüst-, 2018-ban pedig aranyérmes volt a világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
16 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik