NFL: öt emberrel végzett, majd öngyilkos lett a korábbi védő

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 18:35
null
Phillip Adams a 49ersben kezdte NFL-karrierjét (Fotó: Getty Images)
Phillip Adams, az NFL-ben szereplő San Francisco 49ers korábbi védője öt embert ölt meg szerda este, mielőtt magával is végzett – írja az ESPN.

 

A fegyveres elkövető, aki öt ember haláláért felelős Dél-Karolinában, egy korábbi NFL-játékos, Phillip Adams volt – olvasható az ESPN-en.

A forrás szerint Adams orvosával, annak feleségével és unokáival végzett. Az egyik gyermek öt-, a másik kilencéves volt. Egy otthonában dolgozó 38 esztendős férfit is holtan találtak.

Miután Adams elkövette a gyilkosságokat, nem sokkal éjfél után magát is fejbe lőtte. A korábbi amerikai futballista 32 esztendős volt.

Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mi lehetett az indítéka a New England Patriotsban és az Oakland Raidersben is megforduló védőnek. A nyomozás továbbra is tart.

A defensive back 2010-ben csatlakozott a ligához, ekkor a San Francisco 49ers választotta ki a játékosbörze hetedik körében. Ezután játszott a Patriotsban, a Seahawksban, a Raidersben, a Jetsben és a Falconsban. Az elmúlt hat évben már nem volt csapata.

Legfrissebb hírek

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30
Ezek is érdekelhetik