NBA: lehet, hogy csak januárban indul az új idény

MTI MTIMTI MTI
2020.10.01. 09:33
Adam Silver, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vezérigazgatója szerint lehetnek nézők a csarnokokban a következő idényben.

„Bízom benne, hogy beengedhetjük a szurkolókat még a vakcina megérkezése előtt” – jelentette ki a liga első embere. – „A jelenlegi tudásunk alapján még nem lesz védőoltás a 2020/2021-es idényrajt idején, amely leghamarabb karácsonykor lehetséges, de valószínűbb a januári indulás.”

Az NBA-t 2014 óta vezető Silver egyelőre nem szolgált részletekkel a folytatásról, nem nyilatkozott arról, hogy a koronavírus-járvány miatt továbbra is úgynevezett buborékokban rendezik-e a meccseket, illetve hogy miként oldják meg a kanadai Toronto Raptors be- és kilépését az Egyesült Államokba.

„Persze a jövő júliusra áthelyezett olimpiára is figyelnünk kell, de egyelőre annak a sorsa is bizonytalan” – tette hozzá.

Az NBA augusztusban indult újra zárt kapuk mögött az orlandói Disney World szórakoztatóközpontban, a Los Angeles Lakers–Miami Heat döntő résztvevői már 85 napja vannak az elszigetelt buborékban.

Legfrissebb hírek

NHL: a Montreal nyerte meg a kanadai rangadót

Amerikai sportok
2026.03.12. 09:21

NHL: 50 góllal folytatódott a bajnokság az olimpia után

Amerikai sportok
2026.02.26. 11:01

A Patset leigázta, de hová helyeznénk a Seahawkst a Super Bowl-győztesek között?

Amerikai sportok
2026.02.14. 10:48

Filmbe illő amerikai sztori: így lett bukott tehetségből Super Bowl-győztes kezdőirányító Sam Darnold – portré

Amerikai sportok
2026.02.10. 10:48

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
2026.02.04. 11:02

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43
Ezek is érdekelhetik