MLB: a Tampa Bay Rays és a Los Angeles Dodgers vívja a döntőt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 10:37
null
A Dodgers lesz az MLB döntőjének egyik résztvevője (Fotó: Getty Images)
A Tampa Bay Rays és a Los Angeles Dodgers jutott be az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) nagydöntőjébe, a World Seriesbe – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI tudósításában emlékeztet, a koronavírus-járvány miatt rendhagyó idényt rendeznek az MLB-ben is, az alapszakasz csupán 60 meccsből állt, míg a rájátszásba a szokásosnál több gárda jutott be, a párharcokat pedig semleges helyszínen rendezik.

A távirati iroda felidézi, az Amerikai főcsoport (AL) döntőjében a Tampa Bay a Houston Astrosszal csapott össze San Diegóban és úgy tűnt, a floridai gárda gyorsan „lerendezi" az egyik fél negyedik sikeréig tartó döntőt, mivel az első három meccset megnyerte. Az Astros viszont ezek után feltámadt és sorozatban három győzelemmel egyenlített, a mindent eldöntő összecsapáson viszont ismét a Rays volt a jobb, 4–2-re nyert, és ezzel az AL bajnoka lett.

A Nemzeti főcsoport (NL) arlingtoni fináléjában sokáig minden az Atlanta Braves diadalát ígérte, a georgiai együttes ugyanis az első négy meccsből hármat sikerrel zárt, az alapszakasz legjobbja, a Dodgers viszont felállt a padlóról, 7–3-as és 3–1-es győzelmekkel egyenlített, a vasárnap éjszaka rendezett 7. meccsen pedig hátrányból fordítva, 4–3-ra diadalmaskodott – tette hozzá az MTI.

A World Seriest szintén a texasi Arlingtonban rendezik, az első találkozóra magyar idő szerint szerda hajnalban kerül sor és a végső győzelemhez négy mérkőzést kell nyerni – zárul a Magyar Távírati Iroda beszámolója.

Legfrissebb hírek

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
2026.01.16. 20:56

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
2025.12.28. 13:16

Sorozatban tizedszer a Dallas Cowboys a világ legértékesebb csapata, Szoboszlai klubja a 48.

Minden más foci
2025.12.18. 22:16

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24
Ezek is érdekelhetik