NFL: a Packers az utolsó negyedben intézte el a New Orleanst

Vágólapra másolva!
2020.09.28. 08:28
null
A Green Bay nyerte a nap rangadóját (Fotó: GettyImages)
37–30-ra nyert a Green Bay Packers a New Orleans Saints ellen az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 3. fordulójában. 69 pontos meccsen bukott a Cowboys a Seahawks ellen. Nagy verést kapott a Jets.

A nap rangadóját a Saints és a Packers játszotta. Ugyan Davante Adams és Michael Thomas személyében mindkét együttes nélkülözni kényszerült első számú elkapóját, így is potyogtak a pontok.

A fordulatos találkozón a New Orleans kezdett jobban, ám a Green Bay hamar fordítani tudott. Hol egyik, hol másik csapatnál volt az előny, de az utolsó negyednek így is 27–27-ről indultak a csapatok. A holtpontról Mason Crosby mezőnygólja mozdította el a feleket, s egy sikeres passzjátékot követően Robert Tonyan TD-jével már kilenc pont volt a Packers előnye, majd Crosby – biztos, ami biztos – az extra pontot is megszerezte a csapatnak. A hajrában a Saints Wil Lutz mezőnygóljával szépített, de az egyenlítésre nem volt esélye, 30–37.

Továbbra is megállíthatatlan Russel Wilson és az irányító által vezetett Seattle Seahawks. Pete Carroll együttese a Dallas Cowboyst győzte le hazai pályán 38–31-re úgy, hogy Wilson öt touchdownpasszt osztott ki. A 31 éves Super Bowl-győztes irányító így három forduló alatt 14 TD-passznál jár, ezzel Patrick Mahomes 2018-as rekordját megdöntve új NFL-csúcsot állított fel. Wilson statisztikái elképesztőek egyelőre, hiszen a 14 hatpontos mellett az első három hétben 925 yardot passzolt, átadásainak 76.7 százaléka volt sikeres és csak egyszer adta el a labdát.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ

3. FORDULÓ
Indianapolis Colts–New York Jets 36–7
Los Angeles Chargers–Carolina Panthers 16–21
Arizona Cardinals–Detroit Lions 23–26
Denver Broncos–Tampa Bay Buccaneers 10–28
Seattle Seahawks–Dallas Cowboys 38–31
New Orleans Saints–Green Bay Packers 30–37
KORÁBBAN
Atlanta Falcons–Chicago Bears 26–30
Buffalo Bills–Los Angeles Rams 35–32
Cleveland Browns–Washington Football Team 34–20
Minnesota Vikings–Tennessee Titans 30–31
New England Patriots–Las Vegas Raiders 36–20
New York Giants–San Francisco 49ers 9–36
Philadelphia Eagles–Cincinnati Bengals 23–23
Pittsburgh Steelers–Houston Texans 28–21

Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
11 órája

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
2026.01.16. 20:56

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
2025.12.28. 13:16

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24
Ezek is érdekelhetik