NBA: egyelőre sikeres a floridai „buborékprojekt”

2020.07.14. 10:55
null
Westbrook is elkapta a vírust (Fotó: AFP)
Egyelőre sikeresnek mondható az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) a játékosok elkülönítése „buborékban”, ugyanis az elvégzett koronavírus-tesztek mindössze 0,6 százaléka lett pozitív.

A rájátszásba jutott vagy oda még eséllyel pályázó 22 csapat egy hete költözött be a floridai Disney World szórakoztatóparkba. Az első héten ott 322 vizsgálatot végeztek, és két játékosnál mutatták ki a fertőzést, akik otthonukban gyógyulnak.

Két kosarasra azért róttak ki tíznapos extra karantént, mert elhagyták a „buborékot”. Egyikük a Houston Rocketsből Bruno Caboclo, a másik pedig a Sacramento Kingsből Richaun Holmes, utóbbi csak egy megrendelt ételt vett át a futártól, de a szigorú szabályok értelmében ez is tilos.

Az NBA közleménye szerint a beköltözés előtt 19 kosaras tesztje lett pozitív – köztük a Houston Rockets sztárjának, Russell Westbrooknak is –, ők a kötelező házi karantén után csatlakozhatnak társaikhoz.

A mostani eredmények annak tükrében is biztatók, hogy Florida állam az egyik legsúlyosabban fertőzött az Egyesült Államokban, vasárnap rekordot jelentő 15 299, hétfőn pedig 12 624 új esetet regisztráltak.
A márciusban félbeszakadt bajnokság a tervek szerint július 30-án folytatódik, minden csapat nyolc mérkőzést játszik még az alapszakaszból, és aztán indul a playoff.

Legfrissebb hírek

NHL: a Montreal nyerte meg a kanadai rangadót

Amerikai sportok
2026.03.12. 09:21

NHL: 50 góllal folytatódott a bajnokság az olimpia után

Amerikai sportok
2026.02.26. 11:01

A Patset leigázta, de hová helyeznénk a Seahawkst a Super Bowl-győztesek között?

Amerikai sportok
2026.02.14. 10:48

Filmbe illő amerikai sztori: így lett bukott tehetségből Super Bowl-győztes kezdőirányító Sam Darnold – portré

Amerikai sportok
2026.02.10. 10:48

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
2026.02.04. 11:02

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43
Ezek is érdekelhetik