NBA: Tom Thibodeau a New York Knicks új vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 20:17
null
Tom Thibodeau-t nevezték ki a New York Knicks vezetőedzőjévé (Fotó: AFP)
Tom Thibodeau-t nevezték ki az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő New York Knicks vezetőedzőjévé.

 

A 62 éves szakember nagy név a szakmában, 2011-ben a Chicago Bulls trénereként az év edzője volt az NBA-ben, ráadásul erős New York-i kötödése van, mivel 1999-ben Jeff Van Gundy másodedzőjeként nagydöntőig vezette a Knickset.

„Tudom, hogy New York imádja, ha a Knicksnek jól megy – írta közleményében az új edző csütörtökön. – Részese akartam lenni az építkezésnek a csapatnál. Alig várom, hogy kezdődjön a munka.”

A New York-i gárda gyengén szerepelt az utóbbi időben, így a bajnokság most kezdődő és 22 együttest érintő folytatásában nem is érdekelt.

Tom Thibodeau másodedzőként a Knicks mellett két másik gárdával ugyancsak szerepelt nagydöntőben, 2008-ban a Boston Celticsszel bajnoki címet is szerzett. Vezetőedzőként a Chicago Bullsnál (2010–2015) és a Minnesota Timberwolvesnál (2016–2019) dolgozott.

Legfrissebb hírek

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NBA: Gilgeous-Alexander 40 pontot dobott, szürreális este New Yorkban

Amerikai sportok
2026.01.22. 07:01

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

A Jalen Brunson és OG Anunoby vezette New York Knicks nyerte az NBA-kupát – videó

Amerikai sportok
2025.12.17. 07:27

Wembanyama visszatért, a Spurs az OKC-t legyőzve bejutott az NBA-kupa döntőjébe – videó

Amerikai sportok
2025.12.14. 08:31
Ezek is érdekelhetik