NHL: a Bruins 43 éves kapitánya nem gondol a visszavonulásra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 17:32
null
Zdeno Chára a szlovák válogatott mezében (Fotó: AFP)
Zdeno Chára, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Boston Bruins csapatkapitánya továbbra is játszani szeretne, azaz nem gondol a visszavonulásra.

„A jelenben élek és továbbra is hiszem, hogy folytatjuk az idényt. Még mindig imádom a játékot és a versenyt. Ha minden rendben lesz, továbbra is játszani szeretnék" – mondta a 43 éves szlovák védő.

Chára a 22. idényét tölti az NHL-ben, és 2006 óta tagja, illetve csapatkapitánya a bostoni együttesnek, amellyel az elmúlt és a jelenlegi idényre már csak egy-egy éves szerződést kötött. A sztár öt góllal és kilenc gólpasszal segítette a Bostont, amely 100 pontjával vezette a ligát, amikor március 12-én az alapszakasz hajrájában a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a küzdelmeket.

Chára 2011-ben Stanley-kupa-győztes volt a Bruinsszal, míg a szlovák válogatottal 2000-ben és 2012-ben világbajnoki ezüstöt nyert.

Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
4 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
Tegnap, 9:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik