NBA: a Brooklyn Nets legyőzte a Lakerst Sanghajban

2019.10.10. 17:54
A Brooklyn Nets 114–111-re legyőzte a Los Angeles Lakers csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) sanghaji felkészülési mérkőzésén.

A csütörtöki találkozó megrendezése kérdésessé vált azok után, hogy a Houston Rockets igazgatója, Daryl Morey vasárnap a hongkongi tüntetőket támogató bejegyzést tett közzé. Adam Silver NBA-főigazgató kedden – a szólásszabadságot hangsúlyozva – kiállt a klubigazgató mellett, mire a kínai állami televízió (CCTV) bejelentette: felfüggeszti az NBA előszezonos mérkőzéseinek közvetítését. A keddre és szerdára tervezett NBA eseményeket ezt követően törölték.

A Los Angeles Lakers és a kínai tulajdonban lévő Brooklyn Nets az eredeti terveknek megfelelően összecsap majd szombaton is a dél-kínai Sencsenben, de a mérkőzést sem a kínai állami televízióban, sem pedig a Tencent kínai technológiai óriás tulajdonában lévő, élő közvetítéseket biztosító felületeken nem fogják tudni nyomon követni a kínai szurkolók.

A két mérkőzés egyik kiemelt szponzora, a Vivo kínai mobiltelefongyártó még szintén kedden jelentette be, hogy felfüggeszti az együttműködését az NBA-vel.

Legfrissebb hírek

NBA: 40 pont Gilgeous-Alexandertől; sorozatban tizenegyedszer nyert a Thunder

Amerikai sportok
2 órája

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:05

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

A Warriors ellen szerezte meg idénybeli 50. győzelmét a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2026.03.08. 09:05

Tíz hónap után visszatért Tatum; 44 pontot szórt Luka Doncic

Amerikai sportok
2026.03.07. 08:31

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: Miller vezérletével a Hornets legyőzte a Blazerst, három vereség után nyert a Lakers

Amerikai sportok
2026.03.01. 07:50
Ezek is érdekelhetik