NHL: a Blues nyerte a hetediket – először bajnok a St. Louis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 06:43
null
Először ünnepelhetnek a Stanley-kupával (Fotó: Twitter.com)
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban véget ért az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) 2018–19-es idénye, miután a nagydöntő hetedik mérkőzésén a St. Louis Blues 4–1-re győzött a Boston Bruins otthonában és ezzel történelme során első alkalommal elhódította a Stanley-kupát.

Az év elején nagyon nem úgy nézett ki, hogy június elején a S. Louis Blues történelme első Stanley-kupa sikerét ünnepelheti majd, miután január harmadikán az egész bajnokság legrosszabb mérlegével rendelkező csapataként az utolsó helyen álltak. Március végén aztán mégis ott lehettek a rájátszás rajtjánál – az NHL történelme során mindössze a hetedik olyan csapatként, amely az adott év január 1. után utolsó helyen állt.

Már ez sejtette, hogy a november közepén megbízott vezetőedzőnek kinevezett Craig Berube valamit nagyon eltalált a Bluesnál, ám a nagydöntő még ekkor is távolinak tűnt, miután az 1969–70-es idény óta nem járt arra a csapat, sőt miután 1967-ben belépett az NHL-be, s az első három fináléban érintett volt, azokban még meccset sem tudott nyerni.

Ezúttal viszont igen, sőt már a hatodik meccsen, hazai pályán megnyerhették volna a trófeát, de három napja a Boston Bruins még egyenlíteni tudott. A hatszoros Stanley-kupa-győztes Bruins így lélektani előnyben várhatta a szezon utolsó meccsét, ráadásul nemcsak ez, a számok is a hazai pályán jégre lépő Bostoniak mellett szóltak: a kapusok teljesítménye mellett a speciális egységek hatékonysága is a hazaiak mellett szólt.

A Blues azonban rácáfolt a számokra és a múltra: az első harmad végén Ryan O'Reilly, majd a csapatkapitány Aley Pietrangelo is betalált – újabb cáfolat a számokra és példa a hatékonyságra, hogy a vendégek az első húsz percben négy kapura lövésükből voltak eredményeseket kétszer.

A gól nélkül lezavart második játékrész után aztán a Bostont egyre jobban sürgette az idő, ám a Blues ekkor stabilizálta a játékát és Brayden Schenn, majd Zach Sanford góljaival bebiztosította történelme első Stanley-kupa győzelmét – két perccel a vége előtt Matt Grzelcyk találata senkit nem vigasztalt bostoni részről.

A döntő után kihirdették, hogy a rájátszás legértékesebb játékosának a Blues centerét, Ryan O'Reillyt választották, aki a fináléban öt gólt és négy gólpasszt jegyzett, és Wayne Gretzky 1985-ös teljesítménye óta az első olyan hokis lett, aki egymás után négy nagydöntős összecsapáson is betalált.

A Blues 52 évnyi várakozás után nyert bajnoki címet, a liga történetében ez a leghosszabb időszak egy csapat első Stanley-kupa-diadaláig. A hatszoros bajnok Boston 2011 után ünnepelhetett volna újra.


JÉGKORONG
NHL
DÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Boston Bruins–St. Louis Blues 1–4
(0–2, 0–0, 1–2)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a St. Louis javára.

 

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik