NBA: GSW-átok – Durant után Thompsont is műteni kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.14. 18:29
null
Klay Thompsont is meg kell operálni (Fotó: Twitter)
Az NBA-ben szereplő Golden State Warriors megerősítette, hogy súlyos sérülést szenvedett Klay Thompson, a játékos térdét meg kell operálni.

 

Thompson zseniális teljesítményt nyújtott a Raptors elleni nagydöntő hatodik mérkőzésén magyar idő szerint péntek hajnalban, ám a harmadik negyed végén az egyik támadásnál rosszul érkezett le a földre, a bal térde pedig megbicsaklott – a 29 éves sztár rögtön odakapott, s óriási fájdalmak közepette ugyan két büntetőt még bedobott, de végül már nem tudott visszajönni, s mankóval hagyta el a stadiont.

A vizsgálatok hamar kiderítették, hogy Thompsonnak elszakadt a keresztszalagja, ami miatt meg kell operálni, a rehabilitáció pedig legalább hat-kilenc hónapot vesz majd igénybe – a Warriors néhány napja veszítette el Achilles-ín-szakadás miatt Kevin Durantet, most pedig Thompsonnál is nagy kérdés lesz, hogy mennyit kell kihagynia a következő idényből.

Duranthez hasonlóan Thompson is szabadügynök lesz ezen a nyáron, igaz, az ő esetében nagy az esély a maradásra, míg Durant vélhetően elhagyja a Golden State-et.

NBA, DÖNTŐ
6. MÉRKŐZÉS

Golden State Warriors–Toronto Raptors 110–114
(32–33, 25–27, 31–26, 22–28)
A Warriors legjobb dobói:
Thompson 30/12, Iguodala 22/9, Curry 21/9
A Raptors legjobb dobói: Lowry 26/12, Siakam 26/9, VanVleet 22/15, Leonard 22/3
A nagydöntő végeredménye:
4-2 a Toronto Raptors javára.

Legfrissebb hírek

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

„Kitartunk, átvészeljük a nehézségeket, nem csüggedünk” – így ült fel az NBA trónjára a „Comeback Knicks”

Amerikai sportok
2026.06.22. 14:40

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
2026.06.14. 05:33

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.09. 06:57

Hihetetlen végjáték: már 2–0-ra vezet a Knicks az NBA-döntőben – VIDEÓ

Amerikai sportok
2026.06.06. 08:52

Wembanyama máris csúcsra ér vagy a Knicks 53 év után ismét felül a trónra? – kezdődik az NBA-döntő

Amerikai sportok
2026.06.03. 12:23

Másfél millió forintos jegyárak az NBA-nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
2026.06.02. 16:31

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
2026.04.30. 09:51
Ezek is érdekelhetik